, (ak-ol-a) fn. tt. aklá-t, tb. ~ák. Fonal, melynélfogva valamit öszveakgatnak.
Gyöke ak, melyből akaszt is származik, s abból ol képzővel lett elavult ige akol, ebből részesülő akló akla. Így képződtek ezek is: vitla, vizsla, nyegle, szemle, s némely mások.