, (üd-v-öz-ít) áth. m. üdvözít-ětt, parancs. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Széles ért. üdvözzé azaz üdvössé tesz, üdvben részsít, boldogít; illő vágyakat kielégitve megelégültté tesz. Szoros hittani ért. mennyei örök boldogságot szerez. A hit maga cselekedetek nélkül nem üdvözít. Az erényes, jámbor élet üdvözít. Krisztus Urunk eljött, szentséges tana és halála által üdvözíteni az emberi nemet. Régiesen: üdvözejt és a parancsoló módban az ejt, ojt végzetü igékben uralgó csaknem általános szabály szerént: üdvözéh (= üdvözits). "Te hütöd (hited) megüdvözejtett (salvum fecit) tégedet. (Müncheni cod. Lukács XVIII). "Úr üdvözéh münket (salvanos), mert elveszönk. (Ugyanott. Máté. VIII.). Ellentéte: kárhoztat, mennyiben szoros hittani értelemben vétetik mint az üdvözül ellentéte elkárhozik.