, (ügy-es) mn. tt. ügyes-t v. ~et, tb. ~ek. Alkalmas testi vagy lelki tulajdonságokkal biró, melyeknél fogva bizonyos könnyüséggel és czélszerüleg, helyesen működik, iparkodik, sürgölődik, különösen oly dolgokban melyek némi mesterséget igényelnek, vagy hivatalhoz tartoznak. Ügyes mesterember, kocsis, lovagló. Ügyes tisztviselő. Igen ügyes ember, mindenre alkalmas. Az ügyes ember kineveti az ügyetlent. Tájdivatosan ami helyesen, czélirányosan van csinálva, mondva stb. Ügyes mű, ügyes beszéd. Faludinál eléfordul ezen értelemben is: igaz, jogos, igazságos. Ügyes hatalom. Ügyes ura valaminek. Erdélyi tájnyelven annyi is mint derék, csinos testalkatú, magatartásu. Ügyes leány. Ügyes asszony.