, (üd-ít) áth. m. üdít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Kresznerics értelmezése szerint: valamit üdővel megnevel, meghizlal. Ily jelentéssel találjuk a Tájszótárban is, t. i. Pápa vidékén am. nevel, fölnevel, Kemenes alján am. hizlal. Ez értelemben a korra vonatkozó üdő-vel látszik alapfogalmi rokonságban lenni, honnan üdétlen v. idétlen ami a kellő érettségi időt el nem érte, vagy azzal egy arányban nem fejlődött ki. V. ö. ÜDŰL. A mennyiben pedig üdűlni annyit is tesz, mint testi vagy lelki erőben megujúlni, felfrisülni, s ez által jó, kedves, megelégedett, üdvös állapotba jutni; gyökben és alapfogalomban az üde, üdv, üdvös szókkal is egyezik. Az egészséges lég üdíti a beteg testét és kedélyét.
"De ha nehéz munkán sanyarta eléggé,
Hagy pihenőt közben; becsüli vendéggé;
Bő hússal üdíti, jó kedvü itallal;
Ki gondol ilyenkor testi viadallal!
Arany J. (Buda halála).
V. ö. ÜD, (1).