(ül-ő) mn. és fn. tt. ülő-t. 1) Aki, vagy ami ül. Asztalnál ülő tudós. Szőnyegen ülő török. Ülő tyúk, mely tojásokon ül. Guggon ülő bab, borsó. 2) Magasabb hely vagy állás, melyen a madarak, különösen a háziak alunni szoktak. Tyúkülő, kakasülő, mely tréfásan a szinházakban, szinkörökben stb. a legmagasabb karzat.
"Felült a tyúk az ülőre,
Hegyes turó lett belőle.
(Régi népd.)