, UTIFŰ (úti-fű) ösz. fn. Növénynem a négy hímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje négy metszésű; bokrétájának metszései hátraszegettek; hímszálai a virágnál sokkal hosszabbak; tokja két rekeszű, derekán nyiló; virágzása füzéres. (Plantago). Fajai többfélék, részint leveles szárúk, részint leveletlen tőkocsányúk. Ilyenek a leveletlen tőkocsányúak közől a széles úti fű (plantmajor), köznéven: széles levelű úifű, közönséges útifű v. csak útifű; a közép útifű, (plant. media), köznéven szőrös útifű; a keskeny útifű (plant. lanceolata.), köznéven: hegyes útifű, hosszu útifű, keskeny útifű; a szíki útifű (pl. maritima), köznéven: hajmalevelü útifű, tengeri útifű; a csipkés útifű (plant. lusitanica) köznéven: kigyónyelvű fű; a hollóláb úti fű (pl. coronopifolia), köznéven: varjuláb, hollóláb, kigyóharapta fű; a leveles száruak közől a balhaútifű (plant. psyllium), köznéven: balhafű, balhamag. Nevét onnan kapta, mert az utak és ösvények mentében szeret tenyészni. Gyógyerejű fű. Útifüvet tett a talpa alá, képes kifejezéssel am. elillant, elszökött.