, (ökr-en-d) önh. m. ökrend-ětt, htn. ~ni, v. ~eni. Ezen igének gyöke azon utánzott természeti erős tompa hang, mely bizonyos erőködés következtében, pl. okádáskor, fúladozáskor, rekedten, és szakadozva kinyomúl. Rokon vele a török tükür-mek, franczia cracher. Alaphangok benne a rezgő r, és torokhangu k, mint a latin ructo, ructus, német brechen szókban is. Mondják haragos emberről is, midőn vad, rekedt hangon ordítoz, továbbá a pulykáról, midőn mérgében kiált. Vastaghangon: okránd v. ikránd am. félelemből vagy utálatból visszahökken.