, (ösz-tövér, azaz: ösz-töpér) ösz. mn. tt. ösztövér-t, tb. ~ek. Szoros ért. mondják húsról, mely sovány, melynek zsirosa nincsen; továbbá állatról, mennyiben sovány, vékony húsa van: ellentéte: kövér, hizott, zsiros. Szegény háztól ösztövér szalonna. Ösztövér, lud, ökör, koncz. Átv. ért. ösztövér alku, mely kevés hasznot hajt. Jobb az ösztövér alku, mint a birónak kövér végzése. (Km.).
Minthogy az ösztövér ellentétben a kövérrel, hizottal oly húst jelent, melynek rostjai öszveasztak, öszvetöpörödtek: innen legvalószinűbb, hogy öszvetett szó az ösz és töpér alkatrészekből, s am. ösz-töpő, öszvetöpő; t. i. töpér, mint igéből képzett szó hasonló a folyár, foszlár, sugár, hajtsár, töltsér stb. szókhoz. Hogy a p és v, mint rokon ajakhangok, egymással fölcseréltetnek, a nyelvekben általán elég példa van rá.