, (öl-el) áth. m. ölel-t. Meghajlott karral, vagy karokkal, különösen, vonzalmi indulatból melléhez, kebeléhez szorit. Üdvözletül szivéhez öleli barátját. Megölelni a kedves gyermeket. O csókollak, és ölellek. (Csokonai). A ki sokat ölel, keveset szorit. (Km.). Átölelni a fa derekát, a zsákot. Kiölelni valakit a kocsiból. Magasról leölelni valakit.
"Ha fölindít a szerelem,
A szép leányt megölelem.
Vörösmarty.
Gyöngédebb kifejezéssel: nőt ölelni am. vele nemileg közösülni. Gyöke a főnév öl, valamint a karol, markol igéké a kar és marok. Átv. ért. mondják olyan tárgyról, mely bizonyos testet, vagy tért körülvesz, bekerít. Süveg öleli fejét. E kies völgyet hegykör öleli.