, (ör-v-end) önh. m. örvend-ětt, htn. ~ni, v. ~eni. Az örül igének némileg nyomatékosabb mása, mely az örömérzetnek nagyobb bellemére (intensio) látszik mutatni, innen az örülök örvendek, szólásmód, mely különösen azon részvétet fejezi ki, mely mások öröméből ered bennünk. Ily nagyító értelmüek: sí rí, sívás rívás, bú bánat, dúl fúl. Mint az örűl, tulajdonító és állapító ragu viszonyneveket vonz. pl. Örvendeni felebarátunk szerencséjének. Nem kell azon örvendeni, midőn más háza ég. (Km.). Örvendek, midőn hörpentek. (Km.). Megérkezéseden örvendek. Túl a Dunán, nevezetesen Győr vidékén, tárgyesetes viszonynevet is vonz, pl. Örvendi a tanulást am. örömest tanúl.
Ezen ige alakra nézve hasonló a fecskend, ökrend, csikland igékhez, melyekben, úgy látszik, az n becsusztatott hang, vagy pedig az értelmet öregbítő, mint a kereng, tolong, bolyong s több másokban.
Gyöke: ör, melyből kifejlett: ör-ü, ör-ü-ed, örved, mint, ol, olu, oluad, olvad; ham, hamu, hamuad, hamvad; por, posuad, posvad; koty, kotyuad, kotyvad; s n közbevetéssel lett: örvend. Valószinüleg ezen hasonlat szerént a fentebb említett igék is eredetileg: csiklad (csikolad) fecsked, ökred. Hogy az ad képzőjü igéknek nem mindig felel meg aszt képzőjü, mutatják a ragad (rapit), és fogad, melyekből nincs rokon értelmü ragaszt, fogaszt, s amazok már maguk is átható értelmüek.