, (ör-öm-es) mn. tt. örömes-t, v. ~et, tb. ~ek. Örömmel járó, örömindulatból fakadó, szives. Ez ugyan elavult szó, de él a belőle származott örömest, azaz: örömesen, örömmel. Mondhatnók: örömes látás, fogadás. Örömes szolgálat, munka stb. Eléjön örömesb, vagyis igehatározóilag: örömesben, pl. Gr. Eszterházy M. nádornál: "Noha bizony pogányokra mennék örömesben, mint magam nemzetére. (Rákóczy Gy. erdélyi fejedelemhez 1644-ben).