, (öröm-év) ösz. fn. Általán év, melyben valamely nevezetes örömeseményt megünnepelnek. Különösen: százados, félszázados örömév, valamely alapitvány, intézet emlékére; házastársak öröméve, melyet öszvekeltök huszonötödik, vagy ötvenedik évében ünnepelnek meg. A régi zsidóknál minden ötvened év örömév (annus jubilaris) volt, mely alatt országszerte a szántásvetéstől megnyugodtak, a rabszolgákat szabadon bocsátották, s az eladósodott telkeket régi birtokosaiknak visszaadták. A római egyházban VIII. Bonifácz pápa rendeletéből a XIV-dik századtól kezdve minden század első éve örömév (annus jubilaeus), melyben teljes bucsút engedett azoknak, kik a világváros templomait meglátogatják, s büneiket megbánják. Utódai ezen intézkedést rövidebb időre szabták, nevezetesen VI. Kelemen 1350-ben rendelé, hogy ezután minden ötvened év örömév legyen. VI. Orbán 33-ra, VI. Sixtus pedig 25-re szállította le. Későbbi rendeletek szerént az örömév jótéteményeiben azon hivek is részesülnek, kik akárhol a búcsúnyerés kiszabott kellékeinek eleget tesznek.