, (ör-ök-ség) fn. tt. örökség-ět, harm. szr. ~e. 1) Kezdet és vég nélküli állapot. Isten öröksége.
"Az idők az örökségbe,
Mint a vizek a mélységbe,
Lefolytanak.
Kisfaludy S.
"Ezt nem idő, három rövid év ezt nem teszi; percz az
A boldogságnak; de maró bánatnak örökség.
Vörösmarty.
"Üll vala az Isten abban az székiben,
Thrónusa helyheztetve nagy örökségben.
Gr. Zrinyi M.
2) Tágabb ért. igen sokáig tartó állapot. 3) Birtokra vonatkozva, azon vagyonnak, jószágnak öszvege, mely örök gyanánt száll valakire. Örökségen osztozó testvérek, rokonok. "A mi örökségünk idegenekre szállott, Jeremiás imáda. 2. vers. Káldinál.
"Most Buda országol, (mert ő vala közbül)
Atyja örökségén, három fia közzül.
Arany. (Buda halála).