, (ön-tudat) ösz. fn. Az elmének kifejlett, ép, rendes, éber állapota, midőn érzi, tudja, hogy létezik, vagy működik, midőn magát más tárgyaktól megkülönböztetni, vagy működésének okát adni képes. A csecsemőnek, a forró lázban levőnek, a bolondnak, az ájultnak, az alvónak nincs öntudata. A kiképzett művész öntudattal szerkeszti műveit. Szorosb ért. önérzet, melyet valaki saját erkölcsi állapotáról bir. Nemes öntudat, vétkes öntudat. A méltatlan rágalom ellen legerősb paizs a tiszta öntudat.