, IZ, (2), fn. íz-t, tb. ~ek. Hangutánzó gyökszó, (megegyezik szí gyökkel), s azon hangot fejezi ki, midőn az eredeti állati érzést követő ember valamely eledel éldelése, megtetszése vagy vágya miatt nyelvével sziszegőleg a levegőt befelé szívja. Rokon vele a vágyat jelentő szanszkrit is, istisz. Ily lágy sziszegő hang van a latin sapit, és sokkal erősebb a német schmecken, Geschmack szókban is. 1) Némely testeknek, különösen eledelül vagy gyógyszerül használtaknak azon tulajdonsága, melynél fogva a nyelvidegekre sajátságosan hatnak. Édes, savanyú, keserű, émelygős íz. Jó, rosz, kellemes, kellemetlen, undorító íz. Étel, ital ízét érezni. Gyümölcs íze. Alma, körte, szilva íze. Megérezni az ételben a bors, paprika, foghajma, vöröshajma, gyömbér, petrezselyem izét. Sem íze, sem bűze. 2) A nyelvidegek tulajdonsága vagy fogékonysága, melynél fogva ezen behatást megérzik. Innen: Nincsen szája ize. Szája izére van ezen étel. Jó szájizt kivánok. Elvette az Isten a szája izét, mint a pápai birónak. (Km.). Átv. ért. tetszés. Nincs izére, amit mondtam neki 3) A kifőzött gyümölcsnek édes, czukros részei, lekvár, liktáriom. Szilva-íz, baraczk-íz stb. 4) Szájnyavalya, midőn az íny elválik a fogtól. Íz eszi az ínyét.