, (éd-ěs, l. ÉD); mn. tt. édes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Aminek éde van, ami oly részekből áll, melyek az izlelő érzékben édet gerjesztenek. V. ö. ÉD. Édes méz, czukor, bor, gyümölcs, alma, szőlő. Édes íz. Édes káposzta, murok, répa. Édes téj. Édes fa. Édes falat. Ellentétei: savanyú, keserű. 2) Kedves, szeretett, nyájas. Édes álom. Édes beszéd. Édes csók. Édes enyelgés. Édes hang. Édes haza. Édes kedves. Édes kincsem, lelkem, szivem, galambom, angyalom. Édes miénk. Jobb a kicsin édes miénk, mint a sok másé. (Km.). Édes mosolygás. Édes szó vagy szavú. Édesem. Általán, midőn a magyar nyájaskodik, ez egyik legkedvesebb szólitó szava. 3) A vérségre vonatkozólag jelenti azt, kitől egyenesen származunk, vagy ki velünk ugyanazon közel vérből való. Édes anya, apa (aki nem mostoha). Édes bátya, édes öcs, édes néne, édes húg. Édes testvérek, (nem mostohák). Édesegy, egy vér vele, egy testvér. Mi ketten édesegyek vagyunk. Az ő apja az én apámmal édesegy volt. Édesegy két szív. Édesegy két ország. (Kriza János).