, (rokon íz, ez ismét szí gyökkel, a rokonságokat más nyelvekből l. alább) fn. tt. éd-ět. Elhanyagolt állapotából ismét életre kapott szó, melyből édes, édeleg, édesség stb. származnak. Jelenti azon kellemes érzést, melylyel némely testek az ízlelő érzéket csiklandozzák s gyönyörködtetik, nemkülönben azon anyagot vagy részecskéket, melyek által ily érzés gerjesztetik. Édet érezni, ízlelni. Gyümölcsnek, méznek, czukornak éde. Átv. ért. igen kellemesen ható gyönyör, akár érzékileg, akár szellemileg véve. Csók éde, beszéd éde. Éddel függeni a kedves minden szaván. Édem, am. édesem, kedvesem.
"És viszonz az ifjú keser-éddel."
Garay.
"E szent falak közt élvezik
A béke édeit."
Tárkányi Béla.
A görög ηδος (am. gyönyör) ηδυς (am. édes) szókban szinte mint gyök megvan. Hangzóváltozással a héber adid, aram: ado, arab: ad hasonlóan édest, kedvest, kedveltet jelentenek. Ide tartoznak a szanszkrit szvad (ízlel), szvádusz (édes), latin suavis, német szüsz stb. A törökben is dad v. dat, v. tat, am. íz, ízlés, innen tatlu v. tatlï, v. dadlu, v. datlu, (a csagatajban: tatlïg), am. édes; eléjön a csagatajban dsüdsük szintén = édes.
Végelemzésben az ěszik igének ě gyökéből származtatva, am. ě-ed v. ě-et öszvehúzva: éd, honnan ě-eděs v. ě-etěs = édes, azaz a szájíznek különösen tetsző, ennivaló.