, fn. tt. eret v. ért, tb. erek. Eredeti általános értelme: bizonyos téren, irányban valahová elhatás, jutás, folyás, menés, vagyis azon vonal, út, csatorna, melyen valamely test tovább halad, jut, foly, terjed. Különösen 1) azon pont, hely, honnan valami kihat, kifoly, kifakad, hogy tovább jusson, haladjon. Folyó ere, kút ere. Innen lett, ered, és származékai. 2) Az állati és növényi testek azon csatornái, csövei, melyeken a vér és nedvek folydogálnak, szivárognak. Vérerek, életerek, öregerek, nedverek. Eret vágni v. vágatni. 3) Elszivárgó forrásvíz, melyet kicsinsége miatt pataknak vagy csermelynek nem mondhatni. 4) Vizenyős vidékeken áradás előtt és után kifakadó, s bizonyos mederben tovább szivárgó vízfolyás, mely szárazságban eltünik. Érben megsülyedt szekér. Keresztűl hajtani az éren. Ér mellett termett fű. 5) A meder, vagy vágmellékiesen szólva neder szóban (med-ér, ned-ér) am. folyóvíz teknője. Vág nedre, Vág-Duna nedre. 6) A bányászoknál, földalatti vonal, mely érczeket foglal magában.
Közelebbi származékai (mint főnévnek és önható igének): erdő, ered, ereget, eres, eresz, ereszt, erez (mind ékvesztők) és ezek származékai.
Egészen azonos ér önható igével, l. alább; s mindkettővel rokon a szanszkrit ar v. ár (am. megy, ér), ri v. rí [foly, fut], lat. rivus, hellén ρεω, ρεζω, persa: resz-íden (érkezni, jönni), német rinnen stb. A török er-mek, a magyar ér-ni többi jelentéseivel is bír (arriver; toucher; mûrir. Hindoglu).