, ÉPÜL, (ép-űl) önh. m. épűl-t. 1) Egyes részek öszveállitása által valami egész készűl, figyelem nélkül a készitő, létesitő alanyokra. Használják különösen azon művekről, melyeket ácsok, kőmívesek, hid-, útcsinálók készítenek, létesítenek. V. ö. ÉPÍT. Épűl a ház, malom, híd. Épűlnek az utak, csatornák. Pesten évenként sok szép ház épűl. 2) Alapúl, bizonyos fenéken nyugszik. A számtani tételek bizonyos alapigazságokon épülnek.
"Ez azon fenék kőszál,
Melyen hitünk épűl."
Egyh. ének.
3) Átv. ért. gyógyúl, lábadoz. Hosszas nyavalyájából épűlni kezd. 4) Erkölcsi ért. jó, szent oktatásból lelki tanulságot húz ki, fog rajta az isteni tanítás, a jó példa. Épűlni a pap beszédén, vagy beszédéből. Épűlni a templomi ájtatosságon. Sokat épűltem rajta vagy belőle.