, (én-ek) fn. tt. ének-ět. 1) Hangok kellemes változása, majd magasabban, majd mélyebben lebegése, melyek öszvesen valamely egészet képeznek. Ilyen a madarak éneke, melyek különféle hanglejtéssel zengenek. 2) Különösen, az emberre vonatkozólag, zenészi ért. az emberi hangoknak bizonyos szabályok, időmérték, hangsuly és nyugok szerénti kellemes lejtése. Egyházi ének, világi ének, színpadi ének. Ájtatos-, gyászének. Szép, kellemes, fülsértő, visító, rekedt hangú ének. 3) Maga azon szöveg, versezet, költői mű, mely énekelve adatik elő. Ide tartoznak jelesen a komoly tárgyu, magasabb érzelmeket kifejező, istenies, vallásos versezetek, lantos költemények. Minden éneknek van nótája. (Km.) Hosszú, mint a szent Iván éneke. (Km.) Az új éneket örömest éneklik. (Km.) Bibliai ért. bizonyos kitünő szépségü magas röptü hálaénekek. Ilyenek: Mózses éneke. Debbora éneke. Habakuk éneke. Énekek éneke stb. Némileg ellentétben áll dal szóval. V. ö. DAL.