, (él-eg) fn. tt. éleg-ět. Élenynyel bizonyos arányban vegyült egyesűlt test (oxydum), mely tehát széles értelemben minden élenyvegyületet jelent, s az ily értelemben vett élegek vagy savak, sav természetüek (acida), vagy aljak (bases), vagy közönyösek, azaz sem a savak, sem az aljak sajátságaival nem bírnak, s e két utolsó rendbeliek szűkebb értelembeni élegeknek neveztetnek. Az alj természetű éleg a savakkal egyesülve, szinte úgy mint az élecs, sót képez.
(Török József tudor és tanár után. A vegytan ismerete kisebb nagyobb mértékben minden művelt földmivelőnek, iparosnak és kereskedőnek szükséges levén, az ebben eléforduló lényegesebb műszókat, dolgozatainkban szintén fölvettük, s ebbeli munkánkban Török József tagtársunk kiváló segítséggel vala).
Nyelvészeti tekintetben, valamint az éleny-nek mint elemnek magyar elnevezése (l. ÉLENY és ~ENY képző) igen szerencsésnek mondható, úgy az éleg szóban az eg képző az egy szóval rokonítható, (mint egész szóban is) és mint föntebb láttuk, egyesülést jelent, t. i. az éleny-nek más testtel, illetőleg más elemmel egyesülését, mely nyelvtanilag úgy alakúl, hogy mind az élenynyel egyesűlt elemet jelentő szó, mind maga az éleny elveszti elemi (any, eny) képzőjét (mint magában a valóságban is elemi természetét), és csak a két tőszó tétetik össze, az él tőszóhoz végűl az eg, mint az egyesülést jelentő képző járulván; így lesz hamany- (kalium-)nak az élenynyel egyesüléséből: ham-él-eg, a szikeny-éből: szik-él-eg, arany-éból: ar-él-eg. Önként következik, hogy a mely elemek any, eny képző nélkül állanak, azok az öszvetételben is így maradnak, pl. vas-éleg, réz-éleg. Így tétetik össze az élecs szó is, melyben az ecs az egyesülésnek kisebb fokát jelenti, pl. ar-élecs, vas-élecs, réz- élecs.