, (él-cz) fn. tt. élcz-et. Mintegy az elme éle, vagyis az emberi léleknek igen finomul hasonlitó, s a hasonlitásban különösen jól találó tehetsége. Jó élcz, rosz élcz. Szeszélyes irónak vagy társalgónak fő kellékei a jó élczek. Újabb szó, régebben: elmésség vagy elménczség.