, (kop-asz, eléjön már a XII. században, mint személynév: "Magister Jacobus filius Thome, qui Copoz alio nomine nuncupatur." Jerney: Nyelvkincsek); mn. tt. kopasz-t, v. ~at, tb. ~ak. E szó azon kevesek egyike, melyek a susogó as képző helyett sziszegő asz-t vettek föl; ilyenek még: dobasz, horpasz, csupasz, kamasz, bibasz, mamlasz, ravasz, csikasz stb., ide nem értve azokat, melyek csupán főnevekül használtatnak. V. ö. ~ASZ, ~ESZ képző. Mondják általán minden testről, mely kopott, melynek felső finomabb burokja, külső ékessége elenyészett, hanem csak puszta kemény héja, takarója áll fenn, mely érintésre mintegy koppan, ,kop hangot ad; pl. kopasz hegy, kopasz föld; s ezen általános értelemben egyezik kopár szóval is; különösebben értjük állati vagy növényi testekről, midőn szőrük, hajuk, gyapjujok, illetőleg ágaik, lombjaik, leveleik, vagy szőrhöz hasonló takarjuk elvesznek, vagy nem is voltak, nincsenek. Kopasz fej, kopasz száj, kopasz áll. Nehéz a kopasznak üstökébe kapni. (Km.). Kopasz veréb. Kopasz ludak, Kopasz fák. Kopasz baraczk, ellentéte: szőrös. Könnyű kopaszt beretválni. (Km.). Rokon vele a héber (ghibeach). Átv. ért. mondják mentségről, melynek alapja nincs, vagy inkább, mely nincs okszerüséggel felöltöztetve, fölfegyverkezve, melyhez, mint a meztelen testhez, könnyü hozzá férni. Ez mind csak kopasz mentség. V. ö. KOPIK.