, (tör-pe) mn. tt. törpét. Általán mondjuk állatokról és növényekről, melyek termetre, növésre nézve a maguk nemében aránylag igen kicsinyek, vagy alacsonak. Törpe ember, asszony, ki péld. alig három, vagy négy lábnyi magas, pogonya. A törpe csak törpe ha hegytetőn áll is. (Km.). Gyakran használjuk a növények elnevezésénél pl. törpe almafa, mely a szokott magasságnál akár természeténél fogva sokkal alacsonyabb, akár mesterségesen, vagdalásokkal stb. alacsonyabban neveltetett. Mennyiben némely állatok és növények már fajaiknál fogva, rendesen, tehát nem a természet játékából, és kivételképen, ily kicsinyek, ezek neveit öszve szoktuk irni: törpebab, törpebival, törpekecske stb. Különben elválasztjuk, pl. a szálas embernek is lehet törpe fia. A Váradi lajtstromban eléjön mint személynév Terpe. Túl a Dunán némely tájakon a törpe ember gúnyneve mély hangon és hangátétellel: tupri.
Mi e szó gyökét illeti, ez alkalmasint a rontásra, darabolásra vonatkozó tör ige, minthogy a törpe más nagyobbhoz képest olyannak látszik mintha el volna törve, és a faneműeket csakugyan törés, botolás, vágás, nyesés által szokás törpékké alakítani, s ezek hasonlatára neveztettek el a kisded állatok is törpéknek. Ezen képeztetés szerint alakult a töm és rokon döm gyökökből a tömpe és döme, mely mindegyik tömöttet, zömököt jelent.
Képzőjére nézve azon származékszók osztályába tartozik, melyekben a pa pe, ba be, fa fe, ma me, va ve rokon gyökhangu képzők ó vagy ő egyszerű képzőkből fejlődtek ki, milyenek tompa, csámpa, czimpa, pipe; gomba, lomba, csorba, görbegurba; csalfa, tréfa; szakma, fityma, szuszma, tutyma, duzma, bőszme, s talán polyva, golyva, zagyva; eleve is stb. V. ö. ~Ó, ~Ő, képző. Vámbéry szerént csagataj nyelven csörpe am. disznó kölyke (csürhe?), Budenz J. szerént lapp nyelven čaur am. törpe, s a finnben typerä am. kurta, tönkesz.