, (vil-ág) fn. tt. világ-ot, harm. szr. ~a. 1) Legtágabb értelemben mindazon tárgyak öszvege, mindensége, melyek léteznek, t. i. a menny és föld és mind az ami azokban vagy azokon foglaltatik. (Mundus appellatur caelum, terra, mare et aer. Festus). Ily értelemben mondjuk: Isten teremtette a világot. "Az Isten ki alkotta e világot és mindazokat, mik abban vannak, a mennynek és földnek Ura lévén, nem kézzel épített templomokban lakik. (Apostolok Cselekedetei 17, 26. Káldi után Tárkányi B. József. 2) Szűkebb értelemben a kerekföld, mint külön test egészben, véve. A világ négy tája, kelet, dél, nyúgot, észak. Világ körül tett utazás. Elég tág a világ, elférünk benne. (Km.). világ, a földnek hajdantól ismert részei: Európa, Ázsia, Afrika. Új világ: Amerika, Ausztrália. Mindkét világ, az ó és új. Világ vége, hossza, széle. A világ legnagyobb hegyei, tengerei. Világtalan világig, világgá menni, megállapodás nélkül bujdosni, járni kelni. "Haraguvék Isten és veteve vőt (Ádámot) ez munkás világbele. Régi Halotti Beszéd. Nem esik ki a világ feneke. (Km.). "Az világnak folyását senki másra nem fordíthatja, hanem csak az miben Isten rendelte. Báthori István lengyel király. (Magyar Történelmi Tár. VIII. K. 213. 1.). 3) Legszűkebb és átv. ért. a földön egy idő alatt létező, vagy létezett dolgok, s lakosainak öszvege, nagy száma, továbbá ezek tettei, működései. Az egész világot szeretné fölfalni. Nem adnám a világért. Világért sem tenném azt. Édest keserűvel egyelít a világ. (Km.). Mai világ, a most történő dolgok, a jelennen élő emberek. Világ csúfja. Világ rosza. Régi világból való ember, a hajdankor erkölcseit, szokásait követő. Egynek hatot, másnak vakot vet a világ koczkája. (Km.). Világhoz alkalmazkodni. Nem törődni a világgal. Mit nekem a világ, hadd fecsegjen. Azt beszéli a rosz világ. Világba lépő ifju, aki nyilvános életbe lép. A világ végén lakni, távol helyen (nagyitó értelemben). Ország világ arról beszél. Sokat igér a világ, de keveset ad. (Km.). A világért sem, v. a világ kincseért sem, bármely nagy igéretekért sem. Sok országot, világot látni. Ezt az egész világ előtt ki merem mondani. A világ elől futni, bújni, az emberek társaságát kerülni. "És predikáltatik az országnak evangyélioma ménd ez világban (in universo orbe. Münch. cod. Máté. XXIV.). Különösen jelent bizonyos társadalmi osztályt. Nagy, előkelő, úri világ, a polgári társaság magasabb rangu tagjai. Nővilág, szépek világa. Tudós világ.
"Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom.
Petőfy. (Az Alföld).
Továbbá jelenti az érzéki, és hiú, mulandó dolgok öszvegét, ellentétben a szellemiekkel, s az örökkévalósággal, vagyis a másvilággal, túlvilággal. A világon kapni. Ragaszkodni a világhoz. A világról lemondani, és kolostorba menni. Megutálni a világot. Ő a világnak meghalt. Világ fiai, leányai, mulandó, hiú élvezeteken kapók. Árnyékvilág, e mulandó élet. Az életnek, életmódnak kedvező, vagy kedvezőtlen viszonyaira vonatkozik az ily mondatokban: Szűk, nehéz, háborus világban élni. Jó világ van nálunk. Olcsó, drága világ. Czudar világ biz ez. Ez a világ úgy sem sok, használják az okosok. (Népdal). Addig élem világom, mig tart ifiuságom. (Népdal. Szomorú már nekem járásom, kelésem, Talán e világban nem leszen örömem. (Népdal). Világra való, világra termett ember, életre való, ügyes, szemes. Mondjuk testetlen dolgokra vonatkozólag is. Erkölcsi világ. Szellemi világ. Ábrándvilág.
"A föld határin túl szállong az elme,
S ábrándvilágba kél öröm- s gyötrelme.
Kisfaludy Károly. (Az élet korai).
Kéjvilág.
"Kéjvilág, öröm világa
Bájoló tavasz,
Egy öröm van a világon,
Élvezésed az.
Garay.
Más világ v. másik világ v. túlvilág a halál utáni világ v. élet.
A világ (lux, lumen) és világ (mundus, orbis) között oly elnevezési viszony van, mint a nap (sol) és nap (dies) között, vagyis az ok és okozat nevei azonosítvák. Az égi testet jelentő nap nélkül nincs nappal, és a világ, mint látási kellék nélkül nem látnók a körülöttönk levő mindenséget, vagyis a világ jelenti azt is, aminél, azt is, amit látunk. Ily észjárat látszik a szláv szvet (Welt) és szvetlo (Licht) között is. A görög ξóσμος (ékesség), és ξóσμος (világ), tobábbá a latin mundus (tiszta; ékesség) és mundus (világ) szókról olvasható Pliniusnál (2, 4) "Quem ξóςμον graeci nomine ornamenti appellaverunt, eum et nos, perfecta absolutaque elegantia mundum.