, (vigy-or) fn. tt. vigyor-t, tb. ~ok. 1) A nevetőnek (fogakat kifitító) szájnyilása, honnan: vigyorog, vigyorít, vigyorodik, aki fogait kimutatva nevet. V. ö. VIGYOROG. 2) Átv. túl a Dunán, nevezetesen Kemenesalon, Göcsejben stb. az öszveragasztott deszkák között támadt üreg, hasadék, mely mintegy a vigyorgónak szája nyilásához hasonló.