, VARJU, (var-j-ú) fn. tt. varju-t v. varjat, tb. ~k, v. varjak, harm. szr. varja. Madárnem, melynek bárom előre álló, és egy hátra fekvő meztelen lábújja van; csőre v. orra hengerded és hegyes végű; orra tövéről szőrszálak nyúlnak alá, s nyelve hasított. (Corvus). Fajai népnyelven: fekete varju, v. holló, v. kálvinista varju, mely a maga nemében legnagyobb, s hússal, hamvas v. szürke v. pápista varju, mely magokkal táplálkozik. Közmondatok: Nem vágja ki egyik varju a másikának szemét. A varju is neki krákog. Éhes varjú dög után lát. Úgy krákog a varju mint az anyja. Néz mint varju az üres konczba. Varjutól is fél, hogy kikrákogja. Gyanakszik mint a varjú. Aki varjut akar lőni, nem pengeti íjját. Varjura varjut fogni. Nehéz a pápistavarját húsra szoktatni. Más is látott karón varjút. Az őrségi nép nyelvén: vari. "Pizsellém (kis csibe)... az átkozott vari, meg a a tikhordu kánya êvitte minden szálán. (Magyar Nyelvőr. IX. Füzet. 422. 1.).
E szónak gyöke a természeti var hang (mint a károg szó kár gyökével rokon), melyből j képzővel lett varj (vari, mint föntebb), honnan a varjat, varjak, varjas ragozások, végre u utóhangzással: varju, Hasonló képzésüek: borj borju, sarj sarju; továbbá u utóhang nélkül: orr orj; mor morj; tar tarj; szeder szederj; és némely mások. A természeti varjuhang utánzása szerint alakultak ezek is: a török karga, csagataj barga (Vámbéry szerént), szláv vrana, hellenlatin corax, latin cornix, corvus, német Krähe stb. valamint a magyar károg és krákog. Budenz J. szerént rokonok még a finn varekse, észt vares, liv variîk, lap vuoračes, vuorča, finnlap vuora, vuorčes, osztják varñaj, szurguti osztják urñi, mordvin varsi, varhsi, erza-mordvin varsej, varaka, szürjén vari (ez utolsó am. bagoly).