, (szú-r v. szu-or) áth. m. szúr-t. 1) Valamely hegyes eszközt beledöf, belebök bizonyos testbe. Villát a húsba, karót a földbe szúrni. Igekötővel egyesülve különféle cselekvésekre vonatkozik, melyek bökés, döfés által hajtatnak végre. Tűvel fölszúrni a hályogot. Dárdával leszúrni az ellenséget. Kiszúrni a szemet. Nyársra felszúrni a sütnivaló csirkét, szalonnaszeleteket. Kezét késsel megszúrni. Általszúrni valamit. Tőrrel hozzászúrni valakihez. 2) Mondják bizonyos tövises, szeges, hegyes testekről, melyek más testeket érintve rést, nyilást és fájdalmat okoznak. Szúr a tövis, tüske. Őtet is kiszúrta a sok tüske. (Km.). A szeges örv szúrja a testet. 3) Átv. a szurás által okozott fájdalomhoz hasonló érzést okoz. Valami szúrja az oldalát, torkát. 4) Néha am. megütközést, botrányt szül, pl. midőn azt mondjuk valamiről, hogy, szemet szúr. 5) A vadászoknál szúrnak a szalonkák midőn a levegőben egymást kergetik.
Jelen ige azon szu, sze, szi gyökhangu szókkal áll fogalmi viszonyban, melyek bökő, döfő tulajdonságra vonatkoznak, milyenek, szú főnév, szucza, szuszál, szeg, szigony. V. ö. SZUCZA. Hangváltozattal rokon vele: túr, s képeztetésre hasonlók hozzá csúr, szűr, kér, mér, sír stb. igék. Idegen nyelvekben legközelebb áll hozzá a mongol szoro-khu (percer); rokon vele továbbá Budenz J. szerént a cseremisz sur, honnan uro am. bolha.