, áth. m. szór-t. 1) Széles ért. valamely gyűtömeg részeit különféle irányban széthányja, veti, hullatja. A baromfiaknak eleségül ocsút szórni. A sikos útra hamut szórni. Más szemébe port, pordohányt szórni. Elszórni a szénát, szalmát. Szétszórni az irományokat, ruhadarabokat. A nép közé pénzt szórni. A kedves fővendég elé virágokat szórni. A tüzes vas szórja a szikrákat, ha ütik. 2) Szükebb ért. a kinyomtatott, vagy csépelt polyvás gabonát lapáttal felhányogatja, hogy polyváját, szemetét a szél elvigye. Buzát, zabot, kölest szórni. Nagy szélben nem jó szórni. Lapáttal szórják neki. (Km.). 3) Vadászoknál szór a lőfegyver, midőn a lövetet széthordja. 4) Átv. holmit bőven osztogat, pazarol, sürüen tesz. Szórja, kiszórja a pénzt. Szórja az elmésség szikráit. Szórja a káromkodást.
Ez igében alapfogalom a tömeg részeinek egymástól távolítása, s gyöke azon sza, vékonyhangon sze, mely egy a távolodásra vonatkozó ta, to, té gyökökkel, s melyből a szana-szét származtak. E szerint elemeire oldva: sza-or, mint a csa-ból lett csa-or, csór csúr v. csavar, a ta-ból lett ta-ar tár, a természeti vékonyhangot utánzó szü-ből lett szű-ör, szűr (íge). V. ö. SZA, elvont gyök. Egyébiránt hasonlók hozzá az arab és heber záráh (sparsit, dispersit; sparsit semen, seminavit), a csagataj- oszmanli szour-mak (Vámbéry), osztják széren (szóró lapát, Budenz), latin sero stb. ez utolsóban végelemzéssel úgy látszik a szétválasztásra vonatkozó se gyökelem rejlik, mint a separo sejungo igékben.