, (sér-t) áth. m. sért-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. 1) Széles ért. akarmiféle ép testen metszés, vágás, szurás, karczolás stb. által csorbát ejt, s némi kóros, vagy káros rést csinál benne. Késsel, tűvel megsérteni magát. A tövis sérti gyönge talpait. A fákat kár sérteni. A ló vékonyát megsérti a sarkantyú. A bútorokat, falakat karczokkal sérteni. 2) A külérzékekre, s általok a kedélyre bántólag hat. A rút rikácsoló hang sérti a füleket. Az undok látványok sértik a szemeket. A büdös, csipős szag sérti az orrt. 3) Átv. az erkölcsi érzetet bántalommal illeti, s ez által fájdalmat okoz. Szóval, gúnynyal, rágalommal sérteni valakit. E bánásmód igen sérti szivemet. A szemtelen, káromló, istentelen beszédek sértik a gyöngéd érzelmü embereket. Kérlek, szünjél meg sérteni.
Ez igének gyöke sér, s alapértelme, a test épségén elkövetett káros erőszak, csonkítás, minél fogva rokona azon sar, melyből a metszésre vonatkozó sarab, sarol, sarubol, sarló erednek; másodértelme fájdalom, s e tekintetben rokonai a senyv, senyved, szenv, sinlik. Azon igéink egyike, melyek a cselekvést jelentő t képzőt segédhangzó nélkül veszik föl, mint: ért, irt, ort, árt, márt, gyárt, ont, bont, önt, dönt, szánt, hánt, hint, olt stb. V. ö. SÉR, (2).