, (rend-ěl-mény) fn. tt. rendelmény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Szabatosan szólva am. valaminek tevése, vagy nem tevése iránt nyilvánított akarat; máskép: rendelet. 2) Váltójogi értelemben a váltónak forgathatása végett egyik lényeges kellék; t. i. akinek a váltó e szavakkal: NN. rendelményére (an die Ordre) átadatik, vagy akire ekképen átruháztatik, az, mint tulajdonos a váltóval mindenkép szabadon rendelkezhetik, t. i. tovább adhatja, forgathatja, vagy annak idejében a váltóadóstól vagy adósoktól maga behajthatja; de ha ezen szó elmarad, pl. a váltó csak így szól: NN-nek (fizessen ön stb.): akkor azt forgatmányi joggal másra átruházni nem lehet, hanem csak behajtani; legfölebb saját jogát engedheti által.