, NYOMORU, (nyom-or-ú) mn. tt. nyomorú-t, tb. ~k, v. ~ak. Testi bajokkal, szenvedésekkel küzdő, nagy szükséget szenvedő, magával jótehetlen, nyavalyás, mások által elnyomott. Nyomorú koldus, sántabéna, nyavalyatörős ember, rabszolga. Átv. ért. a maga nemében hitvány, alávaló, silány, megvetni való. Használtatik különösen ócsárló értelemben. Ily nyomorú ember még hetvenkedni mer. Te nyomorú szolgalélek. E nyomorú munkaért ki látta annyit kérni? Add meg neki azt a nyomorú öt forintot. "De mi olyan nyomorú férgek vagyunk, hogy semmit jól el nem végezhetünk, hogy hacsak az égből segítséget nem veszünk. Mikes Kelemen.
E szép hangzatu és képzésü szóhoz hasonlók: domború, szomorú, szigorú, monorú, a vékony hangu keserű, a némely mások, melyek számát nyelvhasonlat szerént az orodik, örödik, képzőjü igékből szaporíthatni, péld. dudorú, csucsorú, undorú stb.