, (kom-o) mn. tt. komor-t, tb. ~ok. Kinek kedélye valamely kedvetlen érzelem által le van verve, mi rendesen a fejnek s deréknak meghajlása, s a szemeknek forgatása és földre szegezése által jelentkezik. Tiszta gyökeleme a görbeséget jelentő ko, melyből lett a kom törzsök, s ebből or képzővel kom-or. Mind hangra, mind fogalomra nézve rokon vele a német Kummer. A kom törzszsel pedig, mennyiben görbedő hajlást jelent, rokon a hellen καμπιω, valamint a magyar kamó, kampó, kancs (kamcs) stb. Komor, mint a verembe esett farkas. Vultum demitit, tamquam Telephus. Moln. A. (Km.). Nyilván csalánra hugyozott, hogy oly komor. (Km.). Komor kedv. Komor tekintetet vetni valakire. Komor arczczal járni felalá. Néha egyenes ellentétül vétetik a nyájas, barátságos, vidám irányában. A világért sem mosolyogna, oly komor. Nem társaságba való a komor ember. Nem társaságba való a komor ember. Átv. ért. mondják borus légbőrről, szomorú időről. Nagyon komor idő van, eső lesz, vagy hó.