, (kom-on-d-or) fn. tt. komondor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Legnagyobb fajta, hosszu, fehér, gubanczos, bundás szőrü magyar eb, milyenek különösen a pusztai tanyákon, s a pásztorok körül mint segéd nyájőrök láthatók. Nosza eb után komondor. (Km.). Kétfelé tekints, midőn az agg komondor ugat. (Km.). Erről mondják különösen, hogy kommog, kammog, midőn megy, azaz lehajtott fejjel, amúgy tunya módon lép, mint a kamasz, azaz nagy léhűtő ember. Mind ezen szók gyökét a görbedést jelentő kom, v. kam képezi.