, (kór-ó) fn. tt. kórót. Némely füvek, nevezetesen kerti növények, virágok és vetemények, vastagabbféle, és magasra sarjadzó szárai. A fák szárait nem nevezzük kórónak, a fiatal cserjékéit sem, vagy legfölebb átv. értelemben. Kukoriczakóró, czirokkóró, bogácskóró, bojtorjánkóró, dohánykóró. A saláta ha megvénül, kóróba, azaz szárba megy. Kórója van továbbá a máknak, földi bodzának, és a buja földben termő kölesnek; ellenben a búzának, rozsnak, árpának szára van. Nyers kóró, száraz kóró. Ha a levelek lehullanak, csak a kóró marad. Kórót aratni, kóróval tüzelni. Olyan az agglegény, mint a száraz kóró. Czinegének kóró a nyársa. (Km.). V. ö. KÓRÓS. 2). Szükebb ért. a füvek és növények száraz indája, és szára, de szinte a nyelvszokás által megválogatva, pl. babkóró, lencse-, borsókóró, katángkóró, barlangkóró stb. Tisza mellékén és Erdélyben kóré is. Minthogy e szó a füvek és vetemények vastagabb s felmagasodó szárát jelenti: valószinü, hogy egy a góró, azaz góré, gór és hóri magasat jelentő szókkal. A kóró t. i. mint alakjából kitünik, melléknév: s mind a góró, mind a kóró szókban lényeges rész a magasat, emelkedést jelentő or v. ór. A törökben koru am. kerítés, (enclos), továbbá cserje (petit bois), de erdő (forêt is, kuru pedig száraz, tehát csekély eltéréssel csaknem ugyanazon jelentéssel bir, mint a magyar kóró.