, (har-cz) fn. tt. harcz-ot. Gyöke a elvont har, mely vagy a boszuból fölháborodott indulatnak erősen kitörő hangját utánozza vagy a küzdést, küzdő érintkezést jellemző horzs, karcz, sérz módosúlata. Képzésre és némileg jellemére nézve rokon még marcz, morcz, porcz, durcz, hurcz, sercz törzsökökkel is. Arabul harb, mely szót a törökben is használnak. Figyelmet érdemelnek a franczia guerre, olasz guerra, angol war, német Krieg stb. szók is. A hellenben pedig κραυγη am. lárma, csárma. 1) Általán, fegyverrel űzött, mérges, boszús, zajos verekedés. Harczot támasztani. Harczra kelni. Harczra hívni a bántó felet. 2) Szorosb ért. hadtani szabályok szerént rendezett verekedés az ellenséges fejedelmek vagy nemzetek hadseregei között. Máskép: csata. Harczot rendezni. Harczot víni. Harczban elesni. Egy harcz nem győzedelem. (Km.). 3) Vétetik háboru helyett is. Harcz és háboru! felkiáltó kifejezés.
"Harczra hítt a hon veszélye,
Síkra szállott a levente;
Szép arája bús fohászszal,
Anyja áldással követte."
Tárkányi Béla
4) Ellenségeskedés. Örökös harczban élő szomszédok. Külön pártok közötti harcz. 5) Átv. ért. versenyzés, vetélkedés.
"S minden ami kellem és gyönyör van,
Harczban állott termetén, vonásin;
S a szemérem diadala rajtok
Mint királyné ünnepelt szelíden."
Vörösmarty.
A csagataj nyelvben: urus és kargas, (Abuska; ugyanitt olvasható egyedül r-rel: ur-ar = ver-ő or-ar = metsz-ő, ort-ó).