, főszámnév, tt. hármat. Megvan rokonhangokkal a finn nemzetségi nyelvekben is, különösen a finn kolmi, eszt kolm, vogul korom, osztyák kudem, kudlem stb. szókban. Sorozatra nézve a kettő és négy között áll. Egy, kettő, három, négy, öt stb. Három év, hónap, hét. Három nap, három éjszaka. Három alma, meg egy fél, kérettelek nem jöttél. (Népd.). Három a táncz, azaz a magyar (zenének és) táncznak három része levén: lassú, élénkebb, (vagy mérsékelt) és friss ha valaki az elsőbbeket is eljárta, a friset is megkivánja. Étel, ital, álom, szükséges ez három. (Km.). Három a magyar próba. (Km.). Általán a magyar köznép igen kedveli a hármas számot.
"Három esztendővel tovább éltem volna,
Ha a te szerelmed meg nem fogott volna."
"Az én galambomnak dombon van a háza,
Három szép czédrusfa van az udvarába."
"Három csillag van az égen,
Három szeretőm van nékem."
"A forráshoz nap alkonyán,
Dalolva jön három leány."
"Három árva sírdogálva,
Áll a temető árkába."
"Szomorú a magyar nóta,
Háromszáz esztendő ólta."
"Háromszor iszik a magyar,
De ezerszer is jót akar."
Népdalok. (Erdélyi J. gyüjteménye).
A népmesékben is: három királyfi, három király kisasszony, három tót fiú, három pomarancs, a három testvér stb. a ,három számnév szerepel. A régi halottas beszédben erős lehelettel van irva: chármul. Ragozáskor az o hangzót a hangugratás szabályai szerént eléadott esetekben kihagyja, pl. hárma, hármat, hárman, hármas, hármaz, hármol stb. V. ö. HANGUGRATÓ. Az ad, adik, icz, incz képzők előtt az ékezetet is elveti: harmad, harmadik, harmadszor, harmincz.
Eléjön a régi nyelvemlékben: horom, (vogulul korom). Régi magyar Passio. Toldy kiadása 157. lapon; továbbá: ormis. Lugossy József szerént a középkori Európában divatos számok egyike, szintén ,három jelentéssel. Magyar akadémiai Értesítő 1859. Nyelvészeti iránynézetek. Nem vezetnének-e ezek minden nyelvészt a legtökéletesebben a magyar orom, ormos szókra? Czélozván a kéznek közép vagy harmadik ujjára, mely leghosszabb (ormos, hórias); hátha a török ücs (= három), szintén am. üds (Zenker szerént: Ende, Spitze, Felsspitze, Bergspitze stb.) azaz tető.
Bopp Ferencz kitünő nyelvész azt hiszi a szanszkrit, görög, latin tri, góth thri, s több más nyelvbeli (hármat jelentő) törzsről, hogy az "am. a szanszkrit tar vagy tri gyök, melynek jelentése: transgredi, (túlmenni v. hágni); tri tehát szófejtegetőleg azt jelentené: túlhágó, felülmúló, ("űberschreitend, darűber hinaus gehend" űber di beiden niedrigeren Zahlen)." Alapfogalomban, a mennyiben túlhágásról van szó, épen az, ami a magyar orom, ormos, csakhogy mi ezt több nyelvész után az ujjakra alkalmazzuk, s ezzel nem azt akarjuk ezen fejtegetésünkben mondani, hogy az altaji nyelvek e fogalmat az árja nyelvektől vagy viszont vették volna, hanem csak azt, hogy az emberi szellem mindenütt egy és ugyanaz levén, az emberi nyelvek egymástól függetlenül képződve és fejlődve is ugyanazon észjárásra vezethetik a vizsgálódót, s ezért épen nem kell megvetnünk a különbözőnek hitt nyelvcsaládokban történt buvárlatokat és elmélkedéseket, hanem alkalmaznunk, ahol lehet, saját nyelvünkre is. Így a kettős számról nálunk Ballaghy Móricz is jelesül fejtegeti, hogy a szanszkrit júg, latin jung-o, jug-um, góth juk (= pár), új német Joch, magyar iga, finn ikkja, eszth ikke, török iki, magyar iker, mint kötést (binden) jelentő szók egymással rokon viszonyban állanak. (Magyar akadémiai Értesitő. 1859. A magyar nyelvészkedés köre). Nem vezethet-e ez magyar nyelvészt akaratlanul is ,két és ,kettő szónak ,köt igétől, illetőleg ,kötő részesülőtől származtatására?