, (bát-or) mn. tt. bátor-t, vagy bátrat, tb. bátorok, vagy bátrak. 1) Aki önerejében bízva veszélytől nem fél, könnyen meg nem ijed, ennélfogva akadályokkal, nehézségekkel, de kivált életfenyegető vészszel szembeállani mer és kész. A bátor ember erejének öntudatából cselekszik, mely ha nagyobb fokra hág, merész, s még nagyobb fokon, vakmerő, l. ezeket. Bátor legény, bátor ember, bátor vitéz. Nem kell bátornak biztatás. Km. Bátor a kemencze mögött. Km. 2) Biztos, veszély nélküli. Bátor hajózás, kocsizás. Bátor járás. Erre nem bátor az útazás.
Mint kedélyi állapotra vonatkozó eredetileg indulatszóból származottnak látszik, mint a szintén b-vel kezdődő bősz, boszu, bámul, bánt stb. Egyébiránt egyezik vele a mandsu baturu, s rokonnak tekinthető a német bieder, a régi felső német nyelvben piderp, pidirb, melyek a német nyelvészek szerint bátor, vitéz értelemben is vétetnek. l. ADELUNG. Előjön a szláv nyelvekben is batur, batriv, bedor, szintén rokon értelemben. Némelyek ide sorolják az olasz bravo, franczia brave, s latin probus szókat.