, áth. m. tol-t. 1) Valamely testet nyughelyéből kimozditva neki feszitett erővel, vagy eszközzel bizonyos irányban odább nyom, előbbi helyétől eltávolít. Előre, hátra, jobbra, balra, föl, le, ki, betolni, eltolni valamit. Kézzel, homlokkal, mellel, háttal, térddel, könyökkel vállal tolni. Rudjánál fogva tolni a kocsit, taligát. Ellentétei: húz, von, mennyiben ezek által az illető testeket magunk felé mozdítjuk, közelünkbe juttatjuk. A csiga majd kitolja, majd behuzza a szarvát. Egyik a kocsit hátulról tolja, másik elül húzza, vonja. Melledet told ki, hasadat húzd be. Kitolja a nyelvét, farát. A tekenősbéka kitolja fejét, lábait. Letolja a nadrágját, majd megint fölhúzza. Tolja a szelet. átv. szeleskedik, hűhóval jár.
Ez ellentétből világos, hogy jelen igében alapfogalom a távolítás, és gyöke a távolságra vonatkozó to, hangváltozattal ta, honnan származékaik tol és tal, toliga és taliga, tolicska és talicska ugyanazon értelmüek. Az l, mint számos igéinkben cselekvést jelentő képző, egyszerüen, a gyök hangzóját röviden hagyva járult hozzá, mi az első származtatásu szókban nem ritka eset. Igy lettek az elválásra vonatkozó sza sze gyökökből szab, szak, szeg, szel, így a fě v. fő-ből fěl föl, fěn, fön, fěd föd, a le, be kü helyhatárzókból len, ben, kün, bel, kül, a té, vě, hi, vi, ě, i gyökökből těsz, věsz, hisz, visz, ěsz, isz. Néhutt: toly; túl a Dunán köznépies kiejtéssel: tul, honnan tulakodik, és dulakodik am. tolakodik. Mongolul tölki-kü szintén am. tolni. Egyébiránt több családi rokonságát illetőleg l. TO gyök alatt.