fn. tt. méh-et, harm. szr. ~e, kicsiny. méhecske. 1) Köz ismeretü szárnyas rovar, mely sejtekből álló mesterséges lakot készít magának viaszféle anyagból, s azt bizonyos növények virágairól gyüjtött mézzel megtölti. Szelid v. kerti méh, mely az úgynevezett méhesekben különös kezelés és táplálás alatt tenyészik. Vad méh, mely molyhosabb, nagyobb és feketébb, s az erdőkben szabadon lakik. Nádi méh, mely a szerhák nádjaiba rakja sejtjeit, és mézét. Mézgyüjtő méh, v. dolgos méh, mely a virágokról szedi és sejtjeibe rakja a mézet. Dúméh, mely más méhek kasába vagy fészkébe jár mézet lopni. Hereméh, mely a dolgozó méhnél nagyobb s fulánktalan. Ezt a méhet himjének tartják, és minden kasban találtatik bizonyos számmal. V. ö. HERE. Mi elemzését illeti, azon szavaink közé tartozik, melyekben a vég h gyöngéd utóleh, mint a moh, doh, roh, düh, rüh, vagy mint a j a fej, hij, paréj, karéj, a v a lév, bév, hév, nyüv stb szókban. Az éles mé, úgy látszik, ezen rovarnak vékony hangját utánozza. Ily véleménye van Adelungnak a rokon hangu német Biene, régiesen: bí, bín, és imme nevekről. A finnben Fábián István szerént mehi vagy mesi am. még, és mehiläinen am. méh.