, (
személy-név-más) ösz. fn. Személy nevét helyettező vagyis személy neve helyett álló szó, mely a mondatbeli viszonyokhoz képest minden személyre illik, innen általános személynévnek is nevezhető. T. i. minden szóló vagy beszélő személyt három viszonyban gondolhatunk: 1)
a ki szól, 2)
a kihez v.
kikhez szól, és 3) a
kiről v.
kikről szól; ezen személyek neve:
első személy, 2-ik személy v.
személyek, 3-ik
szeměly v.
személyek. A
3-ik esetben dolgok is, sőt többnyire ezek fordulnak elé, de ezek személyeknek tulajdon értelemben nem tekinthetők, azonban mint alább fogjuk látni, számos nyelvben csak a dolgokat jelző névmások (a magyarban:
az ez) szolgálnak a 3-ik személy vagy személyek jelölésére is.
A magyar személynévmások vagyis általános személynevek a főbb esetekben e következők:
| Első személy | 2-ik sz. | 3-ik sz. |
| Egyes szám: | |
alanyeset: | én | te, tě | ő |
régiesen: | en | the | vő, eő, ü, hű, őh, űh |
palóczosan: | een, ien | | üö, eü |
göcseji tájbeszédben: | ién | | ü |
tárgyeset: | engěm, v. engěmet, | tégěd v. tégědet | őt, őtet (néhutt: űtet, régiesen: vőt,hőt,hűt) |
székelyesen: | ingěm(et), ingöm(et) | tégöd(et) | |
tulajdonitó: | (én)nekěm v. nékěm | (të)nekěd v. nékěd | (ő)neki v. néki, v. nekie v. nékie |
távolitó: | (én)tőlem | (të) tőled | (ő) tőle |
köznépiesen: | (én)tűlem | (të) tűled | (ő) tűle, néhutt: tőlő |
| Többes szám: | |
alanyeset: | mink | tik | ők (göcseiesen: űk) |
rövidítve: | mi | ti | |
székelyesen: | mű | tü | |
régiesen: | mük, miv (Levelestár 54, 55. l.) | tiv | |
tárgyeset: | minket v. (mi)bennünket | titěket, v. tiktěket v. (ti)bennetěket | Őket |
tájdivatosan: | münket | tüteket | Űket |
tulajdonitó: | (mi)nekünk v. nékünk | (ti)nektek v. néktek | (ő) nekik v. nekiek, v. nékik v. nékiek |
palóczosan: | nekenk | | |
távolitó: | (mi)tőlünk | (ti)tőletek | (ő) tőlök v. tőlük (székelyes.: tőlik) |
köznépiesen: | tűlünk stb. | | |
palóczosan: | teülenk stb. | | |
Jegyzetek. 1) A tulajdonitó és távolitó mellett az
én, te, ő stb. Csak nyomositás végett használtatik; egyébiránt a többi ragozás a névragokkal és névutókkal ezekhez teljesen hasonló módon történik; miről l.
SZEMÉLYRAG.
2) Némely viszonyokban, kivált visszahatólag a ,maga szóval összetételben a személynévmások, mintegy a
bensőség nyomatosabb kifejezésére
n toldalékot vesznek föl, sőt ezt kettőztetve s hármaztatva is elfogadják, u. m.:
én- v.
enn- v.
ennenmagam
te- v.
ten- v.
tennenmagad
ő- v.
ön- v.
önnönmaga
mi- v.
min- v.
minnenmagunk
ti- v.
tin- v.
tinnenmagatok
ő- v.
ön- v.
önnönmagok.Ragozáskor csak a végszók:
magam, magad stb. veszik föl az illető ragokat, pl.
énmagamnak, temagadat stb.
3) Az első és 2-dik személy egyes számbeli tárgyesetei:
engem(et) legegyszerübben a föntebbi toldalékos névmásokból
(enn, ten) fejthetők meg, hozzájok adatván az illető személyragok:
enn-em(et), ten-ed(et), ha t. i. ezen toldalékos
n-ek orrhangnak vétetvén, ez a torok
g hanggal egyesül (mint számos nyelvek, különösen a tatár-török nyelvek példája bizonyítja) lesz:
enngem, tenged, és az utóbbiban az
en hang megnyujtott
é-vé változván (mint
mégyen = mengyen szóban is):
téged.A többesi
bennünket és
benneteket szók szintén a
minnünket és
tinneteket (v.
tünneteket) alakokból fejthetők meg, amabban az
m rokon
b-vé, s az
i e-vé változván, emebben a
ti vagyis
tü szóhangok helyett az
ü-vel rokon
b maradván meg. Így fejlődött a latinban is a
vos a
tvos-ból, mint alább látni fogjuk, sőt a szanszkrittól kezdve számos nyelvekben ugyanezen személyben szintén kiesett a
t, és csak az ajakhang
v maradott fenn. Hogy ha pedig idegen nyelvhez kell folyamodnunk, akkor legteljesebben a mongol tárgyeseti névutó
ben (a nyugoti mongolban vagyis kalmuk nyelven:
bén) elégíthet ki bennünket, t. i. ha ehhez kapcsoljuk a személyragokat, és a megnyujtott
é helyett az
n-net megkettőztetjük lesz:
bennünk, bennetek, (ez utóbbi valósággal is eléjön a régi Halotti könyörgésben:
ti bennetek, e helyett: ,tibenneteket) s a tárgyeseti
et ragnak újabb hozzácsatolásával:
bennünk-et, bennetek-et, (mint ezekben is:
nálam-nál, nálad-nál stb. kétszer fordúl elé a veszteglő rag:
nál.)4) Hogy
mi (mü, miv) és
ti (tü, tiv) nem teljes hanem csak rövidült alakok, megtetszik ezekből:
a) azon szók tárgyesete soha sem
mi-t v.
miv-et s
ti-t v.
ti-vet, hanem állandóan mind a régi, mind a mai korban s minden tájbeszédben
minket és
titeket, sőt
tikteket is (t. i.
ti-tek- v.
tik-tek-ben
kettőztetve is eléjön a
ti v.
tik).b) a személyragok, melyek pedig a személynévmásokból keletkeztek (mint alább), szintén az összes magyar nyelvbirodalomban soha sem
mi és
ti hanem kivétel nélkül a többesi
k-val kapcsolatban:
m-k- v.
nk és
t-k.c) Vass József társunk tanúsága szerént az őrségi és szomszéd tájbeszéd a teljes alakokat
(mink, tik) használja. (Magyar Nyelvészet 1860. 110. lapon).
d) A
mink-ből
az
nk s
a
tik-ből
a
k jobbhangzásból épen úgy maradt el, mint az
ők-ből is a
k rag, ha t. i. ezen ragok a közvetlenül következő szóban ismételtetnek, pl.
mi-nekünk (,mink-nek-ünk helyett)
ti-nek-tek (,tik-nek-tek helyett) s
ő-nek-ik (,ők-nek-ik) helyett, pedig az utolsó szóban levő
ő szócskát önmagában soha sem használtuk és használjuk többesi értelemben (,ők helyett), úgy hogy az erdélyi tájbeszéd a többes harmadszemélyi birtokviszonyitásban az
ők szót a
k elhagyása nélkül teljesen kimondja pl.
ők háza (mely másutt ,ő házok), s e ragozást az erdélyi iróknál is találjuk pl.
ők hite; és ez kétségtelenül szabályosabb mint az ,ő hitök.
e) A
ti szó egy személyt is jelent az általános divatu ,ti-ed szóban.
f) E hibás véleményre, hogy a
mi, ti teljes alakok volnának, a rokon nyelvek tulzó alkalmazása nyujtott okot, melyekben, mint alább látni fogjuk, azon alakok önállók és teljesek lehetnek, amennyiben az
i-nek mint többesi ragnak azokban nyoma van, de a magyar nyelvre nem illenek, mert a többesi birtokragozásban is, nem az
i, hanem az
i-vel együtt járó
a és
e (ai ei) alkotják a több birtokot. Csak egyetlen egy föltét alatt fogadhatnók el teljesként nem ugyan a
mi, ti, hanem a
mü, tü alakokat. Ugyanis
5) A
mink és
tik szókról vagy úgy vélekedhetünk, hogy ezek nem máskép keletkeztek mint a többesi
k hozzájárultával az egyes személyi névmásból, még pedig valamint a
titek kettőztetve is eléjön a ,titek-et szóban, a
mink is
lehet am.
énénk v.
en-enk s az első
e elhagytával mint
és szóból is lett
s) és az
n-nek
m-vé
módosultával (mint a ragokban is)
ménk, mink; vagy pedig a tatár
min-hez (= én) egyszerűen járulván a
k, lett:
mink; vagy végre Bopp Ferencz első rendü nyelvbuvár véleménye szerént (minthogy az ,én-nek sajátlag többese nem lehet)
mink régiesen
mük am.
en-ők, (
= én és
ők) v.
en-önök, v.
en-ük t. i. itt is az
e elhagytával s az
n-nek
m-vé módosultával:
m-ők v.
m-ük, és
mönök, (
= mink). S
ím itt van helye hogy a
mü, tü székely szókról is Bopp F. véleményéhez hajulva, elmondjuk nézetünket, t. i.
mü am.
ěn-ő v.
én-ü, az
e elhagytával
(m-ő, m-ü) és
tü am.
te-ő v.
te-ü (= tü). l. bővebben alább a szanszkrit nyelv alatt.
6) A személynévmásokból származtak a személyragok, melyeknek példáit már a tulajdonitó és távolitó eseteknél is láttuk; ú. m.
én-ből ~
m (a ragozás szabályaihoz alkalmazkodva teljesen:
am, em, ěm, om, öm);te-ből ~
d (teljesen:
ad, ed, ěd, od, öd);ő-ből ~
e, mélyhangu szók mellett ~
a, tájdivatosan:
ö, o, sőt
i is, (pl.
bűn-ö = bűne, tükr-ö = tükre, ház-o = háza, bér-i = bére, közep-i = közepe);mink-ből
~nk (unk, ünk, régiesen és tájdivatosan:
onk, önk, enk) a legrégibb nyelvemlékekben:
~mk v.
~m-k (ur-omk, is-emük = ősünk);
tik-ből
t~k (tok, tök, těk és
atok, etěk, ötök);ők-ből
~k (ok, ök, jok, jök, tájdivatosan:
uk, ük, ěk, az utolsó régiesen is).
Igeragozásnál még némely eltérések is vannak.
l. bővebben
SZEMÉLYRAG.
Végre 7) A személynévmásokból és egyszersmind személyragokból származtak az önálló birtokos névmások.
Első személyre | 2-ik sz. | 3-ik sz. vonatkozva. |
| Egy személy, egy birtok: | |
enyém (= én-é-m) | tiéd (= të-é-d) | övé (= öv-é) |
| tájdivatosan: | |
enyím v. enyim | tied | öveje, üeje (Göcsejben) |
| több személy: | |
miénk (= mi-é-nk) | tiétěk (= ti-é-těk) | övék (= öv-é-k) |
| tájdivatosan: | |
mienk | tietek | övejěk, üejěk |
| egy személy, több birtok: | |
enyéim (= én-éi-m) | tiéid (= të-éi-d) | övéi (= öv-éi) |
| tájdivatosan: | |
enyémek, enyimek | tieid | üeji |
| több személy: | |
miéink, mieink (= mi-éi-nk) | tiéitěk (= ti-éi-těk) | övéik (=öv-éi-k) |
| tájdivatosan: | |
miénkek, mienkek | tieitek | üejik |
Mindenik elébe oda tehetjük a névmutatót is, pl.
az enyém, a tied, a miénk stb.
Ezekben figyelmet érdemelnek e következők:
a) Az elszámlált birtokos névmás mindenike (,övé és ,övéi kivételével) három részből áll. Első rész a személynévmás:
én, te stb.; közepett áll egy birtoknál egy
é v.
e, egykét esetben
í v.
i, több birtoknál:
éi vagy
ei; a
harmadik vagy utolsó rész maguk a személyragok: -m, -d stb.; melyek nélkül az első két rész volna:
én-é, te-é, mi-é (= mink-é) stb.
övé és
övéi szoknál
v közbeszúrat is van akár könnyebb kiejtés végett, akár mint maradvány a régi nyelvből; azonban nincs meg e közbeszúrat a göcseji
üeje alakban, de a melyben már szabályszerübben a harmadik személyt is feltaláljuk a
je ragban; Göcsejben szintén hallatszik
öveje, némelyek szerént
övejé is. Ki nem látja a mondottakból, hogy az egy
é v.
e egy birtokot, egy tárgyat, a kettőshangu
éi v.
ei pedig több birtokot, több tárgyat jelent? S ki nem látja, hogy ezen hangok teljesen azonosak a
Kazinczy-é, ~éi, Pap-é ~éi szókban levő ragok- vagy ha tetszik képzőkkel?
b) Az
enyémek és miénkek alakok a többitől lényegesen eltérnek, mert a kettős hangzatu
éi helyett egy
é-t,
s végül a többesi
k-t
veszik föl. T. i. itt ugyanazok elemek szerepelnek mint ezen ragozásokban:
Kazinczy-é-k, Pop-é-k, Szabó-é-k; s valamint ezektől különböznek:
Kazinczy-é-i, Pap-é-i, Szabó-é-i, úgy az
enyéim,- miéink-től
különböző jelentéssel bírnak:
enyémek, miénkek. Kazinczyéi azt teszi: Kazinczy birtokához vagy tulajdonához tartozó
dolgok pl. Kazinczy munkái;
Kazinczyék pedig azt teszi: Kazinczyhoz tartozó család- vagy pártbeli
személyek. Ezen különbséget minden magyar ember tudja, de az
enyéim és
enyémek közti különbségre senki sem ügyel; amaz, mint
Kazinczyéi, csupán
dolgokra, emez mint
Kazinczyék, csupán személyekre vonatkozhatik. Hasonlók ezek is:
miéink (= ami
vagyonaink, pl. házaink, munkáink, bútoraink stb.) és
miénkek (= hozzánk tartozó
személyek)
. Az
é mindenütt marad, csak ami az egyikben
i, lesz a másikban
k. Valamint tehát
Kazinczy-é-k ezen elemekből állanak:
Kazinczy-é-ők, úgy
az
eny-ém-ek- és
mi-énk-ek szóknak is alkotó részei
én-é(m)-ők és
má-é(nk)-ők. A 2-ik és 3-ik személyben e különbség se az irói, se a népnyelvben nem létezik, alkalmasint mivel
tié-d-ek (,tiéid mellett) és
övé-ek (,övéi mellett), a ,tiétek és ,övék szókkal könnyen összezavartathatnának.
c) Ha a föntebb elszámlált birtokos névmásokban levő
é v.
e önhangzó helyett valamely tárgyat mint birtokot veszünk, pl.
kert szót, az egybeállitás tökéletesen helyes lesz: (az)
enyém szerént
(az) én kertem, a tiéd szerént
(a) te kerted, az
övé (teljesen:
öv-é-e) szerént:
(az) ő kert-e stb. azon lényeges különböztetéssel, hogy
én, te stb. névmások el is hagyathatnak, de ekkor a mondatnak egészen más értelme lesz, pl.
(az) én pénzemet vitték el, egészen mást jelent, mint:
(a) pénzemet vitték el. Amabban az
én szón, emebben a
pénzemet szón fekszik az erős hangsuly; t. i. amarra nézve e kérdést tehetjük fel: ki pénzét vitték el? Az én pénzemet; emerre nézve pedig e kérdést: Mit vittek el? vagy: midet vitték el? A pénzemet. (Még ezekben is van különbség:
az én pénzemet elvitték, és:
a pénzemet elvitték. V. ö.
HANGNYOMATÉK).
d) Ezen helyettesitésnél ha a birtokot jelentő szónak többesben kell lenni, általában valamennyi főnév fölveszi a kettős hangzatu
ei (alhangu szókban
ai) ragot pl. egy személynél
(az én, a te stb. elhagyásával):
kert-ei-m, kert-ei-d, kert-ei (a 3-ik személynévmás elmaradt, mint magában az
ö-v-éi szóban is), több személynél:
kert-ei-nk, kert-ei-tek, kert-ei-k; hasonlóképen:
ház-ai-m, ház-ai-d stb. Több tagu szóknál az
i előtt az
e v.
a el is maradhat pl.
beszédei-m v.
beszéd-i-m, barát-ai-nk v.
baránt-i-k. V.
ö.
SZEMÉLYRAG.
A magyar személynévmásoknak az idegen nyelvekbeliekkel összehasonlitása fölötte érdekes eredményre vezet, mit e czikk végén fogunk kimutatni, mi végett ide igtatunk nehány lényeges példát a főbb nyelvekből (a dualisoknak, ahol léteznek, elhagyásával).
A) Az árja nyelvcsaládból.
I) A szanszkrit (művelt ó-hindu) nyelvben.
Első személy | 2-ik sz. | 3-ik sz. nincs visszaható névmás: (szva-jam). |
| Egyes szám. | |
| Alanyeset: | |
ah-am v. a-ham | tva-m | |
| tárgyeset: | |
má-m | tvá-m | |
| rövidülve: | |
má | tvá | |
| tulajdonitó: | |
ma-hjam (=ma-bhjam) | tu-bhjam, véda: tu-bhjah | |
| rövidülve: | |
mé | té | |
| távolitó: | |
ma-t | tva-t | |
| Többes szám. | |
| Alanyeset: | |
vajam, (régi: a-szmé) | jújam (régi: ju-smé) | |
| tárgyeset: | |
a-szmá-n | ju-smá-n | |
| rövidülve: | |
nasz | vasz | |
| tulajdonitó: | |
a-szma-bhjam | ju-smá-bhjam | |
| rövidülve: | |
nasz | vasz | |
| távolitó: | |
a-szma-t | ju-sma-t | |
Rövid jegyzetek, 1) A sajátitó esetek közől némelyeket alább a birtokos névmásoknál fogunk megérinteni.
2) A függő (obliquus) esetekben levő
m többesben
n (a tárgy esetekben),
bhjam (a tulajdonitókban) és
t (a távolitóban) többé kevésbé az általános névragokkal egyeznek, különösen
bhjam rag a dualisban dativuson kivűl sinstrumentalist, és ablativust is képez, itt pedig a többesi tulajdonitóban Schleicher Ágoston szerént a teljes rag
bhjam-sz volna, melyből származott a latin
bis, bus is (no-bis, hominibus stb).
3) Az
aham (= én) névmásról azt mondja Bopp Ferencz (Kritische Grammatik. 4-ik kiadás 166. l. stb.) magyar forditásban: "Valamint az
aham egyes alanyesetben úgy a régi
aszma- többesi törzsben (melynek megfelel az aeoliai görög
αμμες, hasonúlás által ebből:
ασμες)
az
első személynek igazi kifejezése az első
a- szótag, és ha ez nem a
ma csonkulása (a mely ma t. i. az egyes függő esetekben fordúl elé, és a mely csonkulást a régi korba vezetve vissza Bopp F. is lehetőnek vél) akkor az ugyanaz a mutató névmásokban eléforduló a (= magyar-
e,
ez) törzszsel, melyre nézve felvilágositásul szolgál az egyes első személynek a szinművekben olvasható ezen körülirása is:
ajan dsanah (= ezen személy). A
-ham másik tag pedig oly toldalék, mint a görög
γε, különösen dóriai
γα. A
többesi függő esetekben levő
a-szma törzsben (mely régente a Védában az alanyesetben is megvan) ezen értelem rejlik
én (és)
ők, engem (és)
őket stb.; mert az ,én-nek nem lehet kettős vagy többes száma, mert beszélő csak egy lehet, a ,mink fogalom tehát az első személyi névmáson kivül (a dualisban) 2-od vagy (a többesben) 3-ad személyt vagy személyeket is foglal magában; a német
wir sem egyéb fogalmánál fogva mint
ich (und)
du, vagy
ich, du (und)
er (sie, es), v.
ich (und)
er (sie, es) vagy az utóbbiak többesei. Tehát a rendes (szanszkrit) többesszámu
vajam is (a
ma törzs fölvételével) am.
maj-am v.
mé-am, melyben az
am eseti végzet Casus-Endung (toldalék?)
4) A második személy törzse szintén Bopp F. szerint
tva, mely a tulajdonitóban
tu lett és
a többesben
ju-vá
lágyult, az
m itt is toldalékhang. A többes számu
ju-smé szerénte am. te (és) ők, és a tárgyeset
ju-smá-n am. téged-őket, az
a-szmé és
a-szmá-n hasonlatára.
5) A mellék (vagy összehúzott) és sulytalan alakok t. i. a tárgyesetben
má, tvá az
m elhagyásával csonkúltak, a tulajdonitó
mé té pedig (ez utóbbi a védőben
tvé is) eredetileg úgy látszik, a helyrag (=
i) egybeolvadása által módosultak és a görög
μοι, σοι (doriai nyelvjárásban:
τοι) tulajdonitóknak felelnek meg.
6) A harmadik személy a mutató névmásokkal pótoltatik. A visszaható (reflexivum)
szva-jam minden személyre viszonyúlhat mindenik számban, a törzs
szva csak összetételekben használtatik, de az európai nyelvekben (pl. a latinban:
sui, se, sibi)
némi hajlitásoknak is alapul szolgál.
7) Schleicher Ágoston ("Compendium der vergleichenden Grammatik) czimü munkájában Benfey nyelvtudós véleményéhez hajolva, s az első személy egyes számu függő (obliquus) eseteiből is következtetve, törzsnek a
ma szótagot tekinti, és valószinűnek tartja, hogy az alanyeset is eredetileg ma-h-am (szerénte: ma-gh-am), és a többesi
a-szma törzs is
ma-szma volt; s ő ebből fejti meg a rövidített
nas- (= latin
nos) szót is; valamint a
vasz (= latin
vos)
szót az eredeti egész
tva-szma (= ju-sma) törzsből, és pedig ez utóbbiban a
t elejtése által is.
8) Szabad legyen röviden megérintenünk, hogy mennyivel egyszerűbben fejthetők meg s mily teljességben maradtak fenn a magyar személyesnévmások minden esetei, hacsak mesterkélgetni nem akarunk.
II) A zend (ó-baktriai) nyelvben (Spiegel és Schleicher nyelvtudósok után).
| Első személy | 2-ik sz. |
| Egyes szám: | |
alanyeset: | azem | túm, tú |
tárgyeset: | má-m, (rövidűlve) má | thvá-m, thvá |
tulajdon.: | ma-ibjá, ma-ibjó v. mávája, má-voja, (rövidülve: mé, mói) | ta-ibjá, ta-ibjó (té, tói) |
távolitó: | ma-t | thva-t |
| Többes szám: | |
alanyeset: | vaém | jú-zsem, jú-sz, khsmá |
tárgyeset: | ahma, nó, (nè, náo) | vó, (vè, váo) |
tulajdon.: | ahmái, ahma-ibja, nó (náo) | jusmaibja, khsmaibja, khsmá-vója, vó (vè) |
távolitó: | ahma-t, nó (nè) | jusma-t, khsma-t, vó (vè). |
Az olvasó mind ezen alakulásokat a szanszkritból könnyen megfejtheti.
III) A latin nyelvben (Schleicher kiegészitéseivel).
| Első személy | 2-ik sz. | 3-ik sz. |
| Egyes szám: | |
alanyes.: | ego | tu | |
tárgyes.: | me (= me-m, mi-m) | te (tve-m, tvi-m) | se (sve-m, szvi-m) |
tulajd.: | mi-hi (= mi hei, mi-bei) | tibi (ti-bei) | sibi (si-bei) |
távolitó: | me (= me-d, mei-d) | te (tve-d, tei-d) | se (sve-d, sei-d). |
| Többes szám: | |
alanyes.:
tárgyes.: | nos | vos (= tvos) | |
tulajd.:
távol.: | nobis (= nos-bei-s) | vobis (vos-bei-s) | |
Láthatni a kiegészitésekből, miként igyekeznek a nyelvbuvárok a latin személynévmásokat a szanszkrittal hozni kapcsolatba. A
nos vos szókat már a szanszkrit nyelvben megérintettük.
IV) A görög nyelvben (Buttman és
Curtius után).
| Első személy | 2-ik sz. | 3-ik sz. |
| Egyes szám: | |
alanyeset: | εγω | συ | (ι) |
dóriai, jóniai szójárásban: | εγων | (dór.) τυ, (jón.) τυνη | |
tárgyeset: | εμε, με | σε | ε |
dóriai szój.: | | τε, τιν | |
tulajdonitó: | εμοι, μοι | σοι | οι |
dór. és jón, szój.: | | τοι | |
dóriai szój.: | εμιν | τιν, τειν | ιν |
| Többes szám: | |
alanyeset: | ημεις | υμεις | σφεις, (köznemü) σφεα |
régi äoliai: | αμμες | υμμες | |
tárgyeset: | ημας | υμας | σφας, (közn.) σφεα |
régi ävliai: | αμμε | υμμε | |
tulajdon.: | ημιν | υμιν | σφι−σι(ν). |
ϑεγψζετεκ. 1) Αζ εγψεσ σζáμ τöρζσει α φüγγő εσετεκβεν: εμε, σε, ε α τöββεσéι: ημε, υμε, σφε.
2) Ηα εζεκ αζ αυτος (finem),
αιτη (nőnem),
αυτο (köznemü) szókkal egyesittetnek (melyeknek jelentése: maga), származnak a visszaható névmások (reflexivum pronomenek) a függő esetekben, pl. a tárgyesetben (csak a finemekben)
εμ−αυτον (= enmagamat),
σε−αυτον (= te magadat),
ε−αυτον (
= ő magát.).
3) Némely alakok már a szanszkrit nyelv
alatt megérintettek, egyébiránt a többieknek a szanszkrit nyelvvel egyeztetéséről az olvasó Bopp Ferencz és Schleicher Ágoston egybehasonlitó nyelvtanaiban találhat bővebb felvilágositásokat.
4) A görög nyelv szójárásaiban még némely más alakok is eléjönnek, de ezek czélunkra nem tartoznak.
V) A góth nyelvben (s=sz).
| Első sz. | 2-ik sz. | 3-ik sz. |
| Egyes szám: | |
alanyeset: | ik | thu | |
(újkori ném. nyelven: | ich | du) | |
tárgyeset: | mi-k | thu-k | si-k |
(német nyelven: | mich | dich | sich) |
tulajdonitó a helyviszonyiból: | mi-s | thu-s | si-s |
(német nyelven: | mir | dir | sich). |
| Többes szám: | |
alanyeset: | veis | jus | |
(német nyelven: | wir | ihr) | |
tárgyeset:
tulajdon.: | unsi-s, uns | izvi-s | |
(német ny.: | uns | euch). | |
Jegyzetek: 1) Az egyes tárgyesetben a végső
k-t, mint a görögben eléfordúlni szokott végső
γε szótagot Schleicher nyelvtudós csak toldaléknak tekinti, az első tagokat pedig a
mam, tum és
szvam rövidületeinek, a honnan azokat ekként egészíti ki:
mi-k = mamga, thu-k = tum-ga, tik = szvam-ga.2) Ugyanő a tulajdonitókat azonosaknak tartja a szanszkrit helyviszonyi esetekkel (locativusokkal); az egyes számu helyviszonyi eset ragja ugyan a szanszkritban csak
i, bővülve
ji (ma-j-i, tva-j-i), de a többesben
szu (aszma-szu, jusma-szu).
3) A német nyelvbeli személynévmásokat, mint tudjuk, a nyelvészek közelebbről a góth nyelvből származtatják. Feltünőbb különbségek a két nyelven, hogy az egyes számu tulajdonitóban és többesi alanyesetben a végső góth
s, a
németben
r, ú. m.
mi-s mi-r, thu-s dir,
veis wir,
jus ihr.
VI) Az ó-bulgár nyelvben (Schleicher után).
| Első személy | 2-ik sz. | 3-ik sz. |
| Egyes szám: | |
alanyeset: | azu | ty | |
(magyarhoni szláv ny.: | ja | ti) | |
tárgyeset: | me | te | se |
(m. honi szl. ny.: | mňa [mnya], | ma teba [tyeba], ta) | |
tulajdonitó: | muně | tebě | sebe |
m. honi szl. ny.: | mňe, mi | tebe, ti) | |
| Többes szám: | |
alanyeset: | my | vy | |
(m. honi szl. ny.: | mi | vi) | |
tárgyeset: | ny | vy | |
(m.honi szl. ny.: | nás [nász] | vás) | |
tulajdonitó: | na-mu | va-mu | |
(m. honi szl. ny.: | nám | vám). | |
Jegyzet.
Schleicher szerént az
e = franczia
in (pl. enfin szóban); az
ě = ea; az
y olyforma mint
ü, (alkalmasint
ï).
VII) Az új persa nyelvben (Pfizmaier átirása szerént).
| Első személy | 2-ik sz. | 3-ik sz. |
| Egyes szám: | |
alanyeset: | men | tü | ó, ói, vei |
tárgyeset:
tulajdonitó: | me-rá | tü-rá | ó-rá, vei-rá |
távolitó: | ez-men | ez-tü | ez-ó v. ez-ü. |
| Többes szám: | |
alanyeset: | má | sümá | ís-án v. sán |
néha (Vullers után): | má-j-án v. má-há | tá-n v. tá-j-án, v. sümá-j-án, v. sümá-há | ús-án, v. isán-án, v. isán-há |
tárgyeset:
tulajdonitó: | má-rá | sümá-rá | isán-rá |
távolitó: | ez-má | ez-sümá | ez-ísán. |
Jegyzetek 1) A harmadik személy az egyes számban (
ó stb.) Vullers nyelvész véleménye szerént a zend mutató névmásból, mely
ava, és a többesi
ís-án, Vullers szótárában
és-án (kiejtésök magyar
s sel) a szanszkrit mutató névmási törzsből, mely
sza (máskép: ta), származott. A magyarban is megvan rokon
z hanggal
az, ez mutatónévmásokban.
2) A többesi
má szóban, szintén Vullers véleménye szerént, az
á a közönséges többesi
án vagy
há csonkulása, tehát az egész
men-án v.
men-há-ból
van összevonva, s némi eltéréssel teljes alakban is eléjön. A
sümá szót ugyanazon nyelvész a zend
júsem vagy
szanszkrit
jújam szókkal rokonítja s végül az
á-t, mint
má szónál, az
án-ból rövidültnek tartja.
3) Az
án v.
ján és
há végzetek rendes többesi ragok, és így némely föntebbi névmásokban a többes kettőzve is eléfordúl, mint alább a török nyelvben. Pfizmaier a
tán szót harmadik személynek irja.
4) A tárgyeseti és tulajdonitó
rá általános névrag. A tulajdonitóban
bá v.
be elüljáró is használtathatik, pl.
bá-men v.
be-men (= nekem, hozzám)
bá-tü v.
be-tü (= neked, hozzád) stb.
B) A sémi nyelvcsaládból.
I) Az arab nyelvben.
| Első személy | 2-ik sz. | 3-ik sz. |
| Egyes szám: | | |
alanyeset: | ene v. ená | ente (finem) enti (nőnem) | hüwe (fin.) hije (nőn.) |
| Többes szám: | | |
alanyeset: | nahnü | entüm (fin.) entünne (nőn.) | hűm (fin.) hünne (nőn.). |
A többi esetben csak az iméntiekből elvont személyragok vannak használatban; még pedig ezen személyragok, mind igékhez, mind nevekhez, mind elüljárókhoz (praepositiókhoz) vagy viszonyszócskákhoz függednek akképen, hogy igéknél személyrehatást (a személy tárgyesetét vagy tulajdonitóját), neveknél a személy birtokát, elüljáróknál a személynek az elüljáró jelentésével egyező viszonyát fejezik ki, pl.
1) igéknél a tárgyeset vagy tulajdonitót:
năszăre-ni segélt engem v. nekem
năszăre-ke téged (férfit)
~
ki (nőt)
năszăre-hu segélte őt (férfit)
~
há (nőt)
năszăre-ná segélt minket
~
küm titeket (férfiakat)
~künne (nőket)
~hűm segélte őket (férfiakat)
~hünne (nőket).
Jegyzetek: a) Az átirás Meninszki és Kollár után megfelelő magyar betükkel van jelölve.
b) A személyragok a föntebbiekben világosan megkülönböztetvék, s látjuk, hogy azok legnagyobb részben némi csekély eltéréssel a személynévmások lényeges betűiből alakulvák, mint
ene-ből
ni, hüve-ből
hu, nahnü-ből
ná, stb. csupán a 2-ik személyben látunk lényegesb eltérést, miután
t betü helyett
k tűnik szembe (mert az első szótag, mely mindenütt
en nem lényeges rész); itt csak azt jegyezzük meg minden következtetés nélkül, hogy a japáni nyelvben, mint alább eléjön a 2-ik személyt jelelő egyik szó:
ki, mely tehát egészen megegyeznék az arab 2-od személyi
k raggal. A czikk végén többet.
c) A mai arab népnyelvben némely eltérések mutatkoznak, pl. (Warhmund Adolf munkája után)
ana v.
ane = én, hua = ő, nahn v.
ehna am. mink,
entum am.
tik, hum és
hunna am. ők, s innen általában a ragoknál is
ü helyett
u-t találunk stb.
2) Az elüljárókhoz szintén a föntebbi ragok járulnak s az egész oly formán alakul mint a magyarban, pl.
| első szem. | 2-ik sz. | 3-ik sz. |
| li elüljáróval: | |
| l-í nek-em | le-ke (finem) neked le-ka (nőn.) | le-hu (fin.) neki le-há (nőn.) |
mai népnyelven: | | l-ak | lhu v. lu (fin.) lahá v. lhá (nőn.) stb. |
| min elüljáróval: | |
| min-ni tőlem min-ka (nőn.) | min-ke (fin.) tőled min-há (nőn.) | min-hu (fin.) tőle |
mai népnyelven: | | minnak | minhu v. minnu (fin.) minhá (nőn.) stb. |
3) Neveknél is megmaradnak a föntebbi ragok, csupán az első személyi rag
ni változik el rendszerént
i-vé, pl.
kitáb-i = könyv-em; néha önhangzók után
je-vé;
de
kitáb-ná = könyvünk stb.
Ha a személynévmások tárgyesetét önállólag akarjuk kifejezni, ez bizonyos
ijjá szóval történhetik, ehhez függesztetvén az iménti névragok u. m.:
ijjá-je = engem, | |
ijjá-ke = téged (férfit)
ijjá-ki (nőt) | köznépiesen: ijják |
ijjá-hu = őt (férfit)
ijjá-há (nőt) | köznépiesen: ijjá-h is |
ijjá-ná = minket, | köznépiesen: ijjána |
ijjá-küm = titeket (férfiakat)
ijjá-kűnne (nőket) | köznépiesen: ijjá-kum |
ijjá-hüm őket (férfiakat)
ijjá-hünne (nőket). | közn.: ijjáhum |
Ezen íjjá szóról Pfizmaier ujabbkori nyelvész úgy nyilatkozik, hogy annak magában semmi jelentése nincsen. Vajjon nem lehetne-e azt azonosítni ejjü szóval, mely Zenkernél am. ki? mi? mily?; tárgyesete: ejje-; má (ki, mi) szóval összetéve pedig am. kiki, bármi, és tárgyesetben: ejje-má = kitkit, bármit; melyek nyomán ijjá-je ilyformát jelentene: kimet, miségemet,
ijjá-ke, miségedet stb.
II) A héber nyelvben (Gesenius után).
Első személy | 2-ik sz. | 3-ik sz. |
| Egyes szám, alanyeset: | |
áni v. anóki | attáh v. attá (fin.) atte v. atti (nőn.) | hú (fin.) hí (nőn.). |
| Többes szám, alanyeset: | |
anú v. anakhnú v. naknú | attem (fin.) atten v. attenáh (nőn.) | hém v. hémmáh (fin.) hén v. hénnáh (nőn.) |
Jegyzetek: 1) Láthatni, hogy ezek lényegben egyeznek az arab személynévmásokkal, az
attáh-ban,
mely arabul:
ente, az
első
t az
en-ből hasonúlt át. (Gesenius).
2) A többi esetek épen úgy mint az arabban, csak személyragokkal fejeztetnek ki, pl.:
| a tulajdonitó, le-vel: | |
l-í = nekem | le-ká = neked | l-ó = neki (fin.) l-áh = neki (nőn.) |
lá-nú = nekünk | lá-kem = nektek (fin.) lá-kená nektek (nőn.). | lá-hem = nekik (f.) lá-hen = nekik (n.) |
a tárgyeset, éth elüljáróval: |
oth-í v. óth-í = engem | oth-ká = téged (f.) oth-ák téged (n.) | oth-ó = őt (f.) oth-áh = őt (n.) |
oth-ánú = minket | eth-kem = titeket | oth-am = őket (f.) oth-án = őket (n.). |
Egyébiránt személyeknél a héber tárgyeset is használtatik az igékhez függesztett személyragok által, mint az arabban.
8) A 2-od személyi rag lényeges betühangja, mint látjuk, a héber ragokban is
k, mint az arabban.
C. Az altaji nyelvcsaládból.
I) A török nyelvben (Meninszki-Kollár után).
| Első személy | 2-ik sz. | 3-ik sz. |
| Egyes szám: | |
alanyeset: | ben | szen | ol v. o |
tárgyeset: | ben-i | szen-i | on-i, v. an-i |
tulajdon.: | bañ-a | szañ-a | oñ-a v. añ-a |
távolitó: | ben-den | szen-den | an-dan. |
| Többes szám: | |
alanyeset: | bi-z | szi-z | on-lar v. an-lar |
tárgyeset: | biz-y | sziz-y | onlar-y v. anlar-y |
tulajdon.: | biz-e | sziz-e | onlar-a v. anlar-a |
távolitó: | biz-den | sziz-den | onlar-dan v. anlar-dan. |
Jegyzetek. 1) Némely tatár szójárásokban az első személy
men és
min; s a
3-ik személy
u, ul, melynek többese
ul-ar, néhutt
al-ar is (Kazem-beg); melyekből úgy látszik, hogy a többesi rag eredetileg csak
ar (japáni nyelven:
ra, mandsu nyelven:
ri)
, és hogy
ezen
ular v.
alar (= ők, azok) szóból lett az
u vagy
a előhang elhagyásával az általános és mind a nevek többesében, mind az igék harmadszemélyi többesében eléforduló
lar, ler rag. Ide látszik mutatni az is, hogy a tatár nyelvekben az
r a
z-vel számtalanszor fölcseréltetvén szintén egyszerü
r helyett a föntebbi első és másod személyi többesben
z-t találunk:
bi-z, szi-z. A
magyar igeragozásban is a 3-ik személyi többesi rag
-anak, -enek nyilván am. önök.
3)
A
ben, szin, on-ban az
n hang olyan toldalék, mint a magyarban is az
n mind a három személyben; sőt ezek többeseiben is:
en-n, te-n, ö-n, mi-n stb.
3) Az első és 2-ik személy többese kettős raggal is eléfordúl ú. m.
bi-z és
biz-ler (= mi-ők),
szi-z és
szi-z-ler (= ti-ők).
II) A mongol nyelvben (Kowalewski után).
| Első személy | 2-ik sz. | 3-ik sz. |
| Egyes szám: | |
alanyeset: | bi | csi | |
tárgyeset: | mama-i | csima-i | egün-i |
tulajdon.: | na-dur v. nad-a v. nama-du | csima-dur | egün dür v. egün dü |
távolitó: | nada ecze v. nadacza | csima ecze v. csimacza v. csimasza | egün ecze v. egücze. |
| Többes szám: | |
alanyeset: | bide | ta | edev. edeger |
tárgyeset: | biden-i v. man-i | tan-i | eden-i v. edeger-i |
tulajdon.: | biden-dür v. man-dur | tan-dur v. tan-a | eden-dür v. edeger-dür |
távolitó: | biden ecze v. man ecze, v. manacza v. manasza. | tan ecze v. tanasza | eden ecze v. edeger ecze. |
Jegyzetek 1) A
bi, és
csi közel állnak a török
be-n (a csagataj szójárásban Kazem-beg szerént
bi-n)
és
sze-n, s még közelebb a mandsu
bi, szi névmásokhoz, az elsőbb toldalékosan egyes esetben
na v.
nama v.
nada, az
utóbbi
csima törzsként jön elé. A többesben pedig
bi részint
bide és
biden, részint
man (vogul
mán), csi pedig
ta és
tan törzs alakot vesz föl.
2) Legfeltünőbb itt
bi-de mely úgy látszik, mintha
bi-ede (= én-ők) részekből állana, és ekkor hatalmasan támogatná Bopp Ferencznek föntebb (a szanszkrit névmásoknál) felhozott véleményét; egyébiránt származhatott a többesi
d ragból is (lásd 6-ik pont). A
csi-nek
ta-ra
alakulását magából a mongolból csak úgy tudjuk indokolni, ha ezt
csi-da szóból véljük egybeolvadottnak; mivel látjuk, hogy
csi a tárgyesetekben mélyhangu toldalékot veszen föl:
csima, tehát a többesben is
csi-da e helyett:
csi-de (te-ők). Egyébiránt
ta v.
tan egyezik a persa és vogul
tán névmással is.
3) A törzseken túl a többi részek rendes névragok, melyek itt többnyire szorosabban a törzshöz tapadnak.
4) Harmadik személy az alanyesetben nincsen, hanem ezt részint a mutató névmás
(ene), részint csak az ige egyes harmadik személye pótolja.
5) A harmadik személyi
egűn törzs közel áll a magyarban a palóczos kiejtésü
eün (= ön) vagy, ha tetszik, a régies
hün szóhoz; egyébiránt a japáni nyelvben
kono am. eme.
6) A többesi
ede-ger szóban a
ger a
mandsu nyelvből vétetett át (Schott Vilmos), t. i. ebben
geren sokaságot jelent. Magában az
ede szóban a
de talán többesi rag, mely köz nevekben is eléjön, de utóhangzó (
e) nélkül,
od öd alakban.
III) A mandsu nyelvben (Gabelentz után).
| Első személy | 2-ik sz. | 3-ik sz. |
| Egyes szám: | |
alanyeset: | bi | szi | i |
tárgyeset: | mim-be | szim-be | im-be |
tulajdon.: | min-de | szin-de | in-de |
távolitó: | min-csi<
|