, (szil-aj), mn. tt. szilaj-t v. ~at, tb. ~ak. Szoros ért. mondjuk barmokról, melyek igát, féket, korlátot nem tűrnek, vadak, kirugók, pajkosak, délczegek, ellenszegülők. Szilaj csikó, szilaj mén, szilaj tinó, szilaj ökör, szilaj bika. Átv. hasonló erkölcsű ember. Szilaj ficzkó, legény. Képes kifejezéssel: Szilaj erkölcsök, szilaj öröm, indulat.
Jelentésre legközelebbi rokona: szilágy; továbbá az újabb alkotásu szilárd, s azon szil gyökü szók, melyek általán valami szívosat, rugalmasat jelentenek. Alakilag hasonlók hozzá több, j képzővel, vagy ily utóhangzással képzett szók, mint: báj, ganaj, taraj, paraj, karaj, zsivaj, kaczaj, robaj, éj, héj, íj, díj, szíj. Egyébiránt mint ily végzetü melléknév talán egyetlen a maga nemében.
Némi valószinüséggel azt is vélhetnők, hogy eredetileg szalaj volt, minthogy a szilajnak mint vadnak egyik lényeges tulajdonsága a szaladás, elszaladás. Budenz J. szerént egyezik vele a lap svaile v. svale, svales (indomitus).