, (mé-el-a) mn. tt. mélát. Eredetileg oly ember, ki szájtátva néz, bámúl; megfordítva málé, honnan málészáju am. bámuló, szájtáti, mamlasz, bamba, bámbám, bacza. Mindezekben alapfogalom a szájtátongás, melyet a nyilt a, illetőleg nyilt e fejez ki. Nemesebb ért. bizonyos helyre vigyázva néző, mi sok embernél szájtátva szokott történni. Ily értelme van e versben:
"A vadász ül hosszu méla lesben.
Vörösmarty.
Továbbá am. gondolatokba merült, vagy búskomor gondolkozásu. Ezen értelemben is alapfogalom a tátva maradt száj. Gyöke a nyilt mé, vastag hangon má, melyből el képzővel lett az elavult ige méel, mél, s ebből az igenév: méló méla, valamint másfelől a ma gyökből mál, málé (máló). A melan görög szó (am. fekete) a ,melancholia szóban csak történetes találkozás. Jobban egyezik a török melul szóval, mely am. bús, szomorú. Hogy a magyarban a mé tátott szájat jelent, kitetszik a gúnyolódók szokásából, mely szerént a bámészkodó embert utánozva így szólnak: mee! v. mé! mit bámulsz? V. ö. MÁL, (1), és MÁLÉ, (2).