, (sü-ül-t) mn. és fn. tt. sült-et, harm. szr. ~je. 1) Mint a sül igének multidőbeli részesülője általán jelent mindent, ami sülve van, vagy amit megsütöttek. Sült kenyér, kalács, hús, tészta. Különbözik tőle a főtt, s némileg a pörgölt, rántott, v. rátott. V. ö. RÁT. 2) Pirított, barnított, száradt, aszott. Elsült ábrázat. Kisült rétek, mezők. 3) Mint főnév jelent húseledelt, melyet sütve készítettek el, szokottabban, de tótosan: pecsenye. Borju-, liba-, pulyka-, kappansült. Feladni, megenni a sültet. Borral mosdik, sülttel törölközik. (Km.). Öszveültek a jól sültek. (Km.). A farkas ritkán eszik sültet. (Km.). Nem azé a sült aki forgatja. (Km.). Egy tikmonysült alatt, v. tikmonysültig am. igen rövid idő alatt, vagy ideig. Továbbá, tésztásra vonatkozva: kétszersült. 3) Átv. a maga nemében egészen kifejlett, tökéletesen az, aminek mondatik, de gyalázó értelemben. Sült bolond, balgatag, sült szamár, ostoba. Sült paraszt. Sült káromlás (Pázmán Kal. 1688. l.). Ez értelménél fogva bizonyos állapotban megrögzést, a mintegy megsülyedést jelent, minél fogva alapfogalomban inkább sülyed, mint sül igével rokon, azon értelemben mint valamibe belesülni azaz belesülyedni.