, (ko-ács v. koh-ács, v. koh-ás, l. a czikk végén) fn. tt. kovács-ot, harm. szr. ~a. Szoros ért. mesterember, ki vasból nagyobb, és gorombábbféle munkákat készít, nevezetesen, ki szekereket, kocsikat, gazdasági eszközöket, hordókat vasal, szántóvasakat, csoroszlákat nádol, lovakat patkól stb. V. ö. LAKATOS. Városi, falusi, tábori kovács. Czigány kovács. Lovakat gyógyitó kovács. Hideg kovács, kinek munkája nincs, vagy ki bizonyos esetekben hidegen veri a vasat. A népmondákban nevezetes a vas kovács, kinek lakát vas fal keríti, s ki a vas orru bábát agyon kalapálja. Nem lesz abból kovács, kinek kezében soha sem volt kalapács. (Km.). Kovácstól szenet venni, am. második kézből, drágán. A gorombaféle érczmunkáról azt szokták mondani: mintha kovács csinálta volna. Minthogy a kovács koholva, kalapálva, vasat ütve verve dolgozik: legvalószinübb, hogy e szó gyöke a hangutánzó ko. Mi az ács végzetet illeti, ez kétfélekép értelmezhető, vagy a latin faber-nek megfelelő ács főnév, miszerint kovács annyi volna, mint ko-ács, mely szebbhangzat miatt v kapocshangot vett föl; vagy átalakult ás, mint bogács bogás, kalács kalás, bordács bordás, kajács kajás, tanács tanás, s több másokkal, miután több szavainkról világosan tudva van, hogy ily hangcserével keletkeztek, pl. ordas néhutt ordacs, bekes máskép bekecs. Ha továbbá azt is tekintetbe vesszük, hogy a h és v mint rokonok fölcseréltetnek, ennél fogva kovács annyi volna, mint a koha törzsökből eredett kohás, kohács, kovács, mint Érsekujvár táján a kőmives kőmíhes. A szláv nyelvekben is e mesterember neve kovács, melynek szintén rokonsága van a hangutánzó kujem (koholok, kalapálok) igével.