, fn. tt. kemenczét. Gyöke talán a székelyeknél divatos és korlátot, kerítést jelentő kem. Vagy pedig a latin caminus-ból alakult. Egyébiránt eléjön már egy 1156-dik évi oklevélben is, a XIII-ik században pedig többször. (Jerney. Nyelvkincsek). Általán köröskörül bekerített, csak egy nyilással v. szájjal biró, s tüzet kiálló üreg, melynek rendeltetése a bele rakott tüznek melegét megtartani, különféle czélokból, miért neve is különféle. Sütő kemencze, melyben kenyeret, kalácsot, húst stb. sütnek, szobakemencze, melylyel a szobát melegítik. Aszaló, olvasztó, hűtő, mészégető, téglaégető stb. kemencze. Alakjára nézve: szarvas, boglyas, gömbölyű, hátas kemencze. Anyagra nézve: tégla-, kő-, vas-, sárkemencze. Kemenczét rakni, kiégetni, betapasztani. A kenyeret kemenczébe vetni. Kemenczét fűteni. Kemencze mellett ülni, fekünni. Bátor a kemencze mögött. (Km.). Kemenczét őriz am. munkakerülő. A kemencze mellett ülő nem nyer koronát. (Km.). Egy a szoba kemenczével. (Km.). Jó kemencze mellett könnyü a telelés. (Km.). Kemencze nem Velencze. (Km.). Vannak ily nevü helységek is. Tájszokásilag: pest, siskó. A ,kemencze és ,kályha közt az általános népnyelvben azon különbség tétetik, hogy ,kályha neve alatt csak az úriasabb helyiségekben vagy legalább a köznép lakta házak díszesebb szobáiban használtatni szokott fűtőkemenczét értik; innen: cserépkályha, nem mondják: cserépkemencze. V. ö. KÁLYHA.