, (kem-ény) mn. tt. kemény-t v. ~et, tb. ~ek. Kicsinyezője: keményke. Eredetére nézve talán a kő szóval lehetne viszonyba hozni, mintha volna: kövény, kevény, kemény, azaz kő tulajdonságával biró. Sínai nyelven: kín, kung (durum), a törökben pedig kemik, am. csont, és pek (a p fölcserélve m-vel a megfordított kem) am. kemény. 1) Ami részeinek tömöttsége és szilárdsága miatt a nyomának ellent áll, nem enged, s nem hagyja magát az ellenerő által egykönnyen szétoszlatni, összezuzatni. Ellentéte: lágy, puha. Kemény fa, melyet vágni, hasítani nehéz. Kemények a kövek. Kemény dióhéj. 2) Ami aránylag tömött és szilárd. Kemény kenyér, kalács, hús. Kemény papiros. Kemény kötésü könyv. Kemény czomb, far. Kemény toll, bőr, űnggallér, nyakravaló. 3) Átv. ért. szigorú, nem hajlékony, gyöngédebb érzésnek helyet nem adó, nyers, durva, nyakas. Kemény törvények, szabályok, parancsok, tilalmak, büntetések. Kemény szivü ember, kemény tekintetü. Kemény fejü, nyakú. Kemény dolog. 4) A lég viszontagságaira alkalmazva am. zordon. Kemény idő, kemény tél, kemény hideg, kemény fagy.
"Kemény tél van, nagy zivatar,
Üvölt, ordít a fölszél.
Kisfaludy S.
5) Baranyai tájszólás szerént főnév, s jelenti a kályha mellett levő padkát, talán a székely kem szótól, mely am. korlát, kerités; vagy talán am. caminus, német Kamin?