, (kár-t) fn. tt. kárt-ot, harm. szr. ~ja. 1) Gereben vagy fésüforma vas eszköz, melylyel különösen a csapók a gyapjút fésülik, tisztitják. Rokon vele: gyarat. Gyöke vagy a hegyeset jelentő ár, mely egy az ár (szuró hegyes eszköz) szóval, s megvan a dárda, és nyárs, szuró eszközökben is; vagy azonos hár gyökkel, honnan kárt, am. hárít; vagy végre kár, krá hangutánzónak is vétethetik s a t végül eszközt jelent. A német Karde, a latin carduus szóból eredett, mely szintén szúróst látszik jelenteni. V. ö. KARCZ 1). 2) Tájszokásilag a palóczoknál és székelyeknél am. kanna, vízmerítő edény. Néhutt: kártus, kártya, kártyus. Mongolul Beregszászi szerént: gardugaku ugyanazt jelenti.