v. PĚCZK, (pěcz-ék) fn. tt. pěczk-ět, személyragozva: pěczkěm, pěczkěd, peczke, stb. származékai: pěczkěl, pěczkěs, stb. Néhutt hangváltozattal: pöczök, sőt némely értelmében poczok is. 1) Szegforma eszköz, melynek rendeltetése öszvetartani valamit, pl. fapeczek az ökörkötélen, peczek a csatban, kapocsban; peczek a töltött hurka végén, hogy a tölteléket benn tartsa. 2) Balaton mellékén jelent dugaszt, pl. palaczk, kalamáris peczke. 3) Peczek a gatyában, azaz, toldás elülhátul az ülepben. 4) Kifeszítésre, megerősítésre szolgáló szeg, leginkább fából. Peczekkel feltámasztani a csacsogó gyermek száját. A kiterített ponyva csúcsait peczkekhez kötni. 5) Átv. kis gyermek, ki oly arányban áll a peczekhez, mint a nagyra nőtt ember a karóhoz, bothoz, pálczához.
Alapértelménél fogva a pacz, paczka, pácza, paczkáz, peczeget szókhoz rokon, t. i. a peczek nem egyéb, mint kicsinyített páczaféle eszköz. Mint szegféle, bökő eszköz hasonlítható, bök, bökcsi, pőcsik szókhoz is. Képzésre hasonló a vétek, mocsok, sarok, marok, stb. szókhoz. Szlávul: peczok (Jancsovics).