, (lob-og) gyak. önh. m. lobog-tam, ~tál, ~ott. Széles ért. valamely lenge, könnyü, vékony, foszlány test a levegőnek mozgásától, vagy bizonyos erő által mozgásba hozva élénken inog. Különösen: lobog a láng, midőn a szél meg-megkapja. Lobog a kifüggesztett zászló. Lobog a bőszáru gatya, bő újju ing, midőn lovagol vagy tánczol a legény. Lobog a nő fátyola, köténye, midőn a szél hajtogatja.
"Királyi zászlók lobognak
Fénylik titka a keresztnek."
Egyházi ének.
"Rugdal, rázza fejét, hosszu serénye lobog."
Kisfaludy K.
Erdélyben mondják a forró vízről, midőn felbuzdúl, valamint a forrásokról is, melyekből a víz bugyborékosan fakad fel. Kicsinyező alakban V. ö. LEBEG, LIBEG.